A mercedeses Andrea Kimi Antonelli nyerte a 2026-os Forma-1-es Belga Nagydíjat a ferraris Charles Leclerc és a Red Bull hollandja, Max Verstappen előtt. Antonelli két bajnoki üldözője, George Russell és Lewis Hamilton az első körben összeértek, a Mercedes-pilóta kiesett, a ferrarist megbüntették.
A spái 44 körös verseny rajtja előtt sötét felhők kezdtek gyülekezni a pálya felett, de a mezőny száraz aszfalton indulhatott. A többség a közepeseket választotta, csak a mezőny második felében volt vegyes a kép. A 13. helyre hátrasorolt Lando Norris (McLaren) választása volt érdekes, a címvédő kemény Pirelliken kezdett.
A rajt
Drámával indult a belga futam: a rajt utáni tolongásban Lewis Hamilton Ferrariján kiforgott George Russell, a Mercedes-pilóta beragadt a kavicságyba és kiesett. Jobb első defektet kapott még Esteban Ocon a Haas-szal, ő a csapattárs Oliver Bearmannel ért össze. Biztonsági autó lépett pályára. Hamilton később az esetért 5 másodperces büntetést kapott.




Az élen Andrea Kimi Antonelli kis időre kiengedte a vezetést a kezei közül, de a Mercedes olasz versenyzője szélárnyékból visszaelőzte Max Verstappen Red Bullját. A holland mellett még Charles Leclerc Ferrarija is elment. Oscar Piastri (McLaren) jött fel negyediknek, megelőzve Hamiltont. Mögöttük a két Racing Bulls érkezett Liam Lawson, Arvid Lindblad sorrendben, Franco Colapinto (Alpine) volt a 8., Gabriel Bortoleto (Audi) és Norris előtt. A mezőny végén többen is gumikat cserélgettek, Isack Hadjar (Red Bull) a safety cart kihasználva le is tudta a kötelező cseréket.
George Russell (Kép: Sona Maleterova – Formula 1/Formula 1 via Getty Images)
Pár esőcsepp már feltűnt a kameraképeken, de semmi komoly nem volt. A biztonsági autó a 4. kör végén hajtott ki Antonelli elől, az újraindítás jó időzítésével pedig mindenkit lerázott maga mögül.
Rendeződik a mezőny
Antonelli legközelebbi üldözője a 6. körben már Verstappen volt, miután a holland elment Leclerc mellett. A monacóit Piastri is fenyegette, előzés helyett azonban összeért a két pilóta a 8. körben. Egy jókora alkatrészdarab le is repült az egyik autóról. Piastriék meccséből végül Hamilton húzott hasznot, a 9. körben a Ferrari britje fellépett a 4. helyre, csapattársa mögé.
Charles Leclerc és Oscar Piastri (Kép: Clive Rose/Getty Images)
A másik McLarennel Norris szépen lépdelt előre, ekkor már a 7. volt a brit, de lőtávolban volt a hatodik pozíció is. A 12. körben előzött is a tavalyi bajnok.
Ekkortájt a Ferrarik nyújtották a legtöbb izgalmat, Hamilton próbált elmenni Leclerc mellett, de a monacói keményen védekezett csapattársa ellen is. Hamilton kérte is a házon belüli helycserét, de erre nem került sor. A meccselést pár kör múlva befejezték, és Verstappenre ragadva elkezdtek elnyúlni Piastritól.
14 kör után Sergio Perez adta fel a futamot, a Cadillac felfüggesztése megadta magát.
Kerékcserék
A középmezőny már a 14-15. kör magasságában elkezdte a gumiváltást, az élmezőnyben azonban Verstappen csak a 18. körben döntötte el a dominót. Antonelli mögött 2,5 másodperces hátrányban volt a holland, amikor kiállt gumicserére, és kemény gumikat kapott. Verstappen kivezető körén virtuális biztonsági autós szakasz lépett életbe, de ezzel nem nyert senki időt, mert vége is lett a rövid lassításnak, mire a garázshoz érkezett volna a mezőny.
Kép: Sona Maleterova – Formula 1/Formula 1 via Getty Images
Ettől függetlenül Antonelli szintén friss gumikat kapott a 19. körben, nem szerették volna, hogy Verstappen a friss gumikkal megelőzze őket. Kettejük közt maradt a különbség 2,5 másodperc.
A 20. körben újabb rövid VSC-szakasz lépett életbe, ezt viszont már ki tudták a Ferrarik használni. Leclerc, Hamilton és Piastri is kihasználták a törmeléktakarítás miatti forgalomlassítást. Norris állt így az élre használt kemény gumijain, mögötte viszont Leclerc volt a nettó éllovas Antonelli, Verstappen, Piastri és a büntetését letöltő Hamilton előtt, aki az elindulásnál elsodort egy Ferrari-szerelőt.
⏪ Rewind to Lap 20
— Formula 1 (@F1) July 19, 2026
Hamilton serves his time penalty before changing tyres
There's a moment with one of the mechanics but he appears to be okay
Stewards are going to look at the incident for an unsafe release #F1 #BelgianGP pic.twitter.com/dgdaJ886OE
Leclerc még a pályán átvette a vezetést a 23. körben, Norris mellett könnyen elment a monacói. A győzelemért azért meg kellett dolgoznia Antonellivel szemben, még akkor is, ha a Ferrarin két körrel frissebbek voltak a gumik. Leclerc dolgát segítette, hogy Antonelli pár körre megakadt Norrison, de végül az olasz a 26. körben fellépett a második helyre. Szűk 3 másodperc volt ekkor a különbség az élen álló kettős között.
Verstappen mögött Piastri hajtott még a dobogóért, Hamilton azonban nagyon leszakadt mögülük, a bokszban épp azt az embert üthette el a brit, aki az első szárnyán állíthatott volna.
27 kör után Lance Stroll adta fel a futamot, az Aston Martin kuplungja nem bírta a strapát.
Antonelli közelít
Amint az olasz kikerült Norris mögül, lassan elkezdett Leclerc-re zárkózni. A 30. körre már 2 másodperc alá olvadt a különbség, a 32. körben pedig már benézett 1 másodperc alá is.
Norris csak ekkortájt kapott friss gumikat, de a bal hátsó gumi beragadása miatt másodperceket – és pozíciókat is – bukott. A 8. helyről hajrázhatott a brit, előtte Bortoleto könnyű falat volt.
Antonellit a 33. körtől elkezdték már felkészíteni arra, hogyan szokott Leclerc védekezni a pálya fő előzési pontján, ahol korábban Piastrival is koccant. Végül az olasz a 34. körben lazán lerendezte a helyzetet, és visszavette a vezetést. A monacóinak így is biztosnak tűnő második hely nézett ki, szűk hét másodperccel vezetett Verstappen előtt, de ő előre nézett, és maradt Antonelli nyomában.
Andrea Kimi Antonelli (Kép: Peter Fox/Getty Images)
Mindezt a 38. körig tudta tartani Leclerc, utána a Mercedes-pilóta picit leszakította őt. Maradt azonban még két meccs az élmezőnyben: Hamilton Piastrit szorongatta a 4-5. helyen, Hadjarra pedig Norris közelített a 6. pozícióért. Hamilton a dolgot a 40. körben dűlőre is vitte, és volt még némi esélye arra, hogy akár Verstappent is levadássza a dobogóért.
Végül erre nem került sor: a győztes Antonelli és Leclerc mögött Verstappen lett a harmadik, Hamiltont a negyedik helyen intették le. Piastri ötödikként ért célba, Hadjart pedig végül nem kapta el Norris a 6-7. helyen. Pontot szerzett még Bortoleto, Lindblad és Colapinto.
A teljes eredménylista
A bajnokságok állása
Antonelli ismét nagyot lépett előre a pontversenyben a riválisokhoz képest, legközelebbi üldözője ismét Hamilton azok után, hogy Russell nullázott.
- Antonelli – 204 p
- Hamilton – 159 p
- Russell – 154 p
- Leclerc – 126 p
- Norris – 103 p
- Piastri – 92 p
- Mercedes – 358 p
- Ferrari – 285 p
- McLaren – 195 p
- Red Bull – 151 p
- Alpine – 61 p
- Racing Bulls – 61 p
A 2026-os Forma-1-es szezon két hét múlva Belgiumban folytatódik.
A 2026-os Forma-1-es szezon egy hét múlva a Hungaroringen folytatódik.







