Ahogy az eddigi négy X5 szériát, az ötödiket is az USA-ban, a dél-karolinai Spartanburg városában működő üzemben fogja gyártani a BMW.

32 fotó

Az új generációs BMW X modellek gyártására szolgáló, 1,7 milliárd dolláros beruházással megvalósított, új gyártósorokat a mai napon átadták, és ha már így történt, a rengeteg fotó egy részéről az új BMW X5-öst sem hagyták le.

Spartanburgben 1994 óta több mint 7,3 millió BMW X modell készült, ebből hárommillió exportra. Az export jelenlegi aránya 50 százalék körüli.

Első fotókon a vadonatúj BMW X5 6

Az új BMW X5 öt különböző hajtástechnológiával készül: lesz belső égésű motorral szerelt, tisztán elektromos, plug-in hibrid, dízel, valamint később hidrogén-tüzelőanyag-cellás.

Helyi szemmel ebből pont az a legkevésbé érdekes, ami miatt Európában most gyorsabban dobog a szív, azaz a dízelmotor. Ami viszont fontos, az az iX5, azaz az elektromos variáns – nem is azért, mert nagy volna a piaca, hanem mert most először fog tisztán elektromos modellt gyártani az USA-ban a BMW.

Első fotókon a vadonatúj BMW X5 7

A spartanburgi gyárban, valamint az 1,7 milliárdos beruházás részeként felhúzott woodruffi akkumulátor-összeszerelő üzemben ugyanazt az iFactory gyártási koncepciót követik, mint amit Debrecenben is meghonosított a BMW. Intelligens automatizálás, végponttól végpontig történő adatintegráció, virtuális tervezés, digitális ikerüzem, 3D munkafolyamat-szimulációk – maradjunk annyiban, hogy a gyárak működését nagymértékben mesterséges intelligencia optimalizálja. A robotok önállóan fejlesztik saját munkafolyamataikat, az AI optikai szenzorokkal ellenőrzi a minőséget, és humanoid robotok is lesznek a gyárakban.

Első fotókon a vadonatúj BMW X5 8

A dizájn egyedi eleme a dupla X nappali karakterfény, egyebekben az autó erősen emlékeztet az iX3-ra. Egy másik jellegzetességét viszont elveszítette a BMW X5: a csomagtérajtó immár egy darabból áll, eltűnik a külön lenyitható alsó szegmens.

A vezetői környezet az iX3-ban (és a ráncfelvarrott BMW 7-esben) megismert sémát követi, a különálló, paralelogramma alakú, 17,9 colos érintőképernyő mellett az utas is kap egy saját kijelzőt, méghozzá 14,6 colos méretben. A kormánykerék kialakítása eredetiség dolgában az itt említett példaképekén is túltesz.

Első fotókon a vadonatúj BMW X5 9

Az elektromos modellek 800 V-os architektúrára épülnek. Rögtön a csúcsmodellel kezdik a forgalmazást. A BMW iX5 60 xDrive álló helyzetből 4,6 mp alatt gyorsul 100 km/órára, végsebességét 210 km/órában maximálják. Akkumulátorának nettó kapacitása 144 (!) kWh, ami akár 845 kilométeres hatótávolságot biztosít. Az akkut tölteni 460 kW-tal lehet, a rendszer támogatja a kétirányú töltést külső fogyasztók (V2L), a háztartás (V2H) vagy a hálózat (V2G) irányába.

Első fotókon a vadonatúj BMW X5 10

Lesznek M Performance modellek – első körben a BMW X5 M60e xDrive plug-in hibrid, de később tisztán elektromos is.

A rendelkezésre álló műszaki adatokat az alábbi táblázatban megtalálod:

BMW X5 műszaki adatok

    BMW iX5
60 xDrive
BMW X5 40 xDrive BMW X5 40d xDrive BMW X5 50e xDrive BMW X5 M60e xDrive
Motor   elektromos benzin dízel PHEV PHEV
Max. teljesítmény kW /LE 425 /
578
294 / 400 230 / 313 360 / 489 450 / 612
Max. forgatónyomaték Nm 805 580 670 700 800
Hosszúság mm 4994 4994 4994 4994 4994
Szélesség mm 2000 2000 2000 2000 2000
Magasság mm 1748 1751 1751 1751 1751
Tengelytáv mm 3035 3035 3035 3035 3035
Gyorsulás, 0‒100 km/óra mp 4,6 5,3 6,1 5,0 4,5
Végsebesség km/óra 210 250 230 250 250
Akku nettó kapacitása kWh 141 26,5 26,5
Elektromos hatótávolság km 645 –
845
8,6 – 102 81 –
98