A Forma-1-es Kanadai Nagydíj pénteki napján is voltak ugyan panaszai – szokás szerint a visszaváltásokat emlegette –, de összességében tisztességesen ment a Red Bull-lal Max Verstappen, aki a montreali szombati napon mind a sprintfutamon, mind a kvalifikáción küszködött, előbbin a 7., utóbbin a 6. eredményt érte el, de az időmérőn egy darabig még csapattársától, Isack Hadjartól is jócskán el volt maradva.
„Fogalmam sincs, mi történik, nem is igazán tudok mit mondani” – mondta a holland a kvalifikáció után az autó viselkedésére utalva, ugyanis állítása szerint minden egyes körön egyre lassúbbá vált alatta az RB22-es, a csapat pedig nem is tudja, mi a kiszámíthatatlanság elsődleges oka. „Teljesen összezavarodtam, ráadásul a megváltoztatott beállítások sem tetszenek. Azt hiszem, a verseny mindenképp kaotikus lesz, akár esik, akár nem.”
Annak ellenére, hogy csütörtökön még azt állította, a 2027-re tervezett szabályváltoztatások fényében szándéka szerint maradna az F1-ben, a kiábrándító szombat délután után megint hangnemet váltott
„Ha így maradnak a dolgok, nagyon hosszú lesz ez az idény, amit nem kívánok. Ha minden így marad, meglátom, mihez kezdjek, de mentálisan ez tarthatatlan, így tényleg nem maradhatok. Főleg, hogy annyi más élvezetes dolgot is lehetne csinálni. De igyekszem pozitív maradni.”
Verstappen új csapattársa, Hadjar (7.) az autó helyett magát okolta:
„Nagyon dühös vagyok. Miami óta nem hozom az eredményeket a Q3-ban. Hibázok, nem vagyok a topon az utolsó körökben. A köridő nem jön össze, pedig ragyogó autó van alattam, ott kellene lennem az élen. Igazán csalódott vagyok” – magyarázta a brit Sky Sportsnak.
„A Red Bull nem a legkönnyebben vezethető autó, a peng élén van, sokat kíván a pilótától, ráadásul két futam nyolc hét alatt – így nem is könnyű topformában maradni” – kereste a magyarázatokat a fiatal francia.

