Már több mint 100 ezren látták azt a felvételt, amin az látható, ahogyan egy őzike tanácstalanul rohangál Érd városközpontjában. A videót az Érdi Civil Állatmentők Alapítvány töltötte fel Facebookra. A poszt leírása szerint a rémült őzbak szombaton kavarta fel a város forgalmát.

Az állat pánikszerűen rohangált az autók között, miközben a sofőrök megpróbálták elkerülni, nehogy tragédia legyen a vadon élő állat meneküléséből. Az egyesület információi szerint a helyszínen többen is igyekeztek legalább annyira elterelni az állatot, hogy még véletlenül se fusson ki egy jármű elé. A zűrzavar végül a rendőrség parkolójában ért véget, ahol az állat befutott az udvarra, majd nyom nélkül eltűnt.

A történet azonban nem csak a váratlan városi vadkaland miatt maradt emlékezetes. Az Érdi Civil Állatmentők Alapítvány arra hívta fel a figyelmet, hogy az őzbak terelgetése kapcsán elhangzott egy félmondat is, miszerint volt aki már a gőzölgő pöröltet látta benne. “Egy város közepén menekülő vadállat nem támadni akar, hanem menekül. A zaj, az autók, az emberek elől próbál kitörni, miközben minden mozdulata a pánikról szól. Ilyenkor éppen azoknak kellene megnyugtatni a helyzetet, akikhez segítségért fordulunk, nem pedig olajat önteni a tűzre” – hívta fel a figyelmet az Érdi Civil Állatmentők Alapítvány. 

 

A helyiek abban bíznak, hogy az őz végül épségben kijutott a városból, és nem sérült meg a menekülés során. A történet tanulsága egyszerű. Ha vadállat jelenik meg a városban, a szakemberek szerint a legfontosabb, hogy ne üldözzük, ne hajtsuk, és ne próbáljuk meg elkapni, mert ezzel csak tovább növeljük a pánikot és a sérülés kockázatát.

A helyes lépés az, ha értesítjük a rendőrséget vagy a helyi vadásztársaságot, akik tudják, hogyan lehet biztonságosan kezelni a helyzetet, és gondoskodnak arról, hogy az állat sérülés nélkül kijusson a lakott területről.