A Kecskeméti Járási Ügyészség cserbenhagyás miatt vádat emelt egy teherautó sofőrrel szemben, aki két autót leszorított az útról, majd megállás nélkül továbbhajtott – számolt be az estről Magyarország Ügyészsége.
A vádirat szerint a hivatásos gépjárművezető 2025. október 31-én hajnalban, az 51. számú főúton Baja irányába közlekedett. A férfi egy nyerges vontatóból, illetve egy félpótkocsiból álló szerelvényt vezetett. A sofőr menet közben egy három autóból álló sor előzésébe kezdett. Egy kanyarban azonban észlelt egy szemből érkező személyautót, ezért a kamiont a kocsisor egyik gépjárműve felé kormányozta. (Feltehetőleg azért, hogy elkerülje a frontális ütközést a másik személyautóval.)
A pánikszerű manőver következtében a vontató és az egyik megelőzött gépkocsi összeütközött. A vétlen autó sofőrje a baleset elhárítása érdekében jobbra kormányzott, és ennek következtében az út menti árokba sodródott. A szemből érkező gépkocsi sofőrje eközben fékezni kezdett, majd a murvás padkára lehúzódva megállt. Az ütközés következtében személyi sérülés nem történt, azonban a gépjárművek megrongálódtak.

A teherautósofőr ezt követően megállás nélkül továbbhajtott és nem győződött meg arról, hogy az útról lesodort járműben utazó megsérült-e, segítségnyújtásra szorul-e. Ennek azért van jelentősége, mert a közlekedési balesettel érintett jármű vezetője – vétkességtől függetlenül – köteles azonnal megállni és meggyőződni arról, van-e a helyszínen sérült, illetve ellátásra szoruló személy. Emellett a további balesetek elkerülése érdekében is kötelessége a sofőrnek minden tőle telhetőt megtenni.
Az ügyészség a férfit cserbenhagyás vétségével vádolja és ha lemond a tárgyalásról való jogáról, akkor próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést kaphat. Emellett az ügyészség indítványozta a férfi járművezetéstől való eltiltását is. Fontos megjegyezni, hogy utóbbinak minden bizonnyal helyt a bíróság még tárgyalás esetén is, mivel a cserbenhagyás a közlekedési morál egyik legsúlyosabb megsértése.

