Minden Forma-1-es szezonban kétszer-háromszor is megjelennek hírek, listák a versenyzők aktuális fizetéseiről, melyeket nem egyszer a Vezess is továbbközöl, ám mindig fontos észben tartani, hogy a szerződések tartalmát igen szűk kör – az adott csapat felső vezetői, a pilóta, valamint annak menedzsere, jogászai és talán családtagjai – ismeri, így minden szám csakis tájékozott becslés.

Ennek fényében érdemes böngészni a holland Racingnews365 2026 eleji összesítését, melynek érdekessége, hogy a 2025-ben, hetedik F1-es, egyben mclarenes idényében első világbajnoki címét megszerző Lando Norrist csak az 5. helyre helyezi.

Belegondolva persze nem meglepő, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton csillagászati összeget húz a Ferraritól, ahogy a Red Bull is súlyos tízmilliókat fizet a 2021-től 2024-ig zsinórban négy bajnoki címet gyűjtő Max Verstappennek, ahogy talán az is érthető, hogy a Mercedes mindössze egy év hosszabbításért mélyen a zsebébe nyúlt George Russell kedvéért, a Ferrari pedig igyekszik bőkezűen kompenzálni Charles Leclerc-t, amiért 2019 óta sosem volt valós esélye a bajnoki cím megszerzésére.

Az összegekért kattints a képre, egyesével mutatjuk a 2026-os fizetéseket!

22 fotó