Mindig fájdalmas látvány, amikor egy ritka technika a szemünk láttára válik füstölgő romhalmazzá. Nos pontosan ez történt most Ugandában: az ország vélhetően egyetlen Tesla Cybertruckja egy helyi terepjárós „játszótéren” dobta el magát – és a körülmények miatt menthetetlen roncsnak tűnik.
A közösségi médiában terjedő felvételek alapján a világ legellentmondásosabb elektromos autója egy laza talajú versenypályán (a hírek szerint a Garuga Race Tracken) csapatott, amikor a fizika közbeszólt. Ha hihetünk a beszámolóknak, ez a példány nem csupán ritkaságszámba ment az afrikai országban, hanem konkrétan ez volt Uganda egyetlen Cybertruckja, amely magánimport útján került oda, és vélhetően tulajdonosa büszkesége volt – egészen a múlt hétig.
A videón jól látszik, ahogy a monstrum egy balos kanyarhoz érkezik, és a sofőr talán egy kicsit túl szűken próbálja venni az ívet. Hogy pontosan a belső íven rejtőző bucka dobta-e meg, vagy egyszerűen a hatalmas tömeg tehetetlensége győzte le a tapadást a szűk fordulóban, a végeredmény szempontjából mindegy.
A Cybertruck jobbra dől, majd tehetetlenül átfordul az oldalán, a tetejére borul, végül a vezetőoldalán áll meg. Gyakorlatilag minden üvegfelület betört, és a műanyag dekorációs elemek is megrongálódtak, ugyanakkor a teherviselő elemek vélhetően nem kaptak akkora ütést, hogy deformálódjanak.
A probléma az infrastruktúra hiánya: Ugandában nincs hivatalos Tesla-márkaszerviz vagy -kereskedés, így fogós kérdés, hogyan – vagy egyáltalán minek – próbálják megmenteni a roncsot.
Hivatalos információk egyelőre nincsenek a tulajdonosról. A korábbi hírek szerint egy tehetős magánszemély hozatta be az autót, de sem ő, sem a szervezők, sem a hatóságok nem álltak még nyilvánosság elé.
