Fordulatra készül a Mercedes-Benz. Amellett, hogy újra hangsúlyosabb szerepet kapnak a kisebb típusok, amelyeket évekkel ezelőtt leírtak, mert nem termeltek kellően nagy profitot, az elektromos járműveket is újragondolták. Ennek bizonyítéka az új Mercedes-Benz GLC, amely nem nyugdíjazza a piacon lévő GLC-t, utóbbival továbbra is kiszolgálják a belsőégésű motorra vágyú ügyfeleket, míg az új csak elektromos hajtást kap.
Mint az az Európa egyik legnagyobb digitális filmstúdiójában, a VEG Stúdióban tartott hazai bemutatón elhangzott, eltűnnek az EQ modellek a Mercedes-Benz kínálatából.
Amikor az EQ sorozatot kitalálták, akkor még nagyon más megjelenést akartak és űrhajókat alkottak. Időközben azonban rájöttek, hogy a Mercedes-Benz vásárlók látni akarják az autón (és szeretnék, ha a szomszéd is látná), hogy az egy Mercedes-Benz. Az EQ modellek viszont nagyon hasonlítottak más márkák elektromos típusaihoz.
Külső
Ezzel a gondolatisággal született meg az új Mercedes-Benz GLC, amelynek legfeltűnőbb részlete a hűtőmaszk. Annak a klasszikus, krómozott Mercedes pajzsnak a digitális újraalkotása, amely az 1960-90-es években meghatározta a német márka autóinak orr-részét.
A mostani 942 LED-pontból álló, animálható világítású hűtőrács, amelyben a csillag is megvilágított. Fura lehet, hogy csak a csillag maga, a kerete nem világít, de ez az európai szabályok miatt van így, mert akkor már egy harmadik lámpának látszana, ami nem szabályos. Az USA-ban és Kanadában fog világítani.
Csúcstechnikát képviselnek a fényszórók is, amelyek a márka Digital Light rendszerének második generációját hozzák. Itt mikro-LED-ek vették át az előzőben használt mikro-tükrök helyét. Ezzel 50%-kal alacsonyabb energiafogyasztás mellett 40%-kal nagyobb vetítési képet kínál, ugyanakkor képes együtt fordulni a kanyarfénnyel, miközben kamerák és térképadatok alapján reagál az útvonalra. Akár 650 méterre is elvilágít.
Mind az első, mind a hátsó lámpában feltűnnek a Mercedes-Benz csillagok.
Az elektromos Mercedes-Benz GLC sziluettje követi a belsőégésű modellét: lágy vonalakkal rajzolt SUV, amely valahol félúton van a G-osztály terepjárós dobozformája és egy C kombi között. Masszív tömbnek hat.Nagy autó, hiszen 4845 mm hosszú, 1913 mm széles és 1644 mm magas, míg tengelytávja 2972 mm. Ez utóbbi 84 mm-rel hosszabb, mint a belsőégésű GLC-é, amelynek nemcsak az autó egyenesfutásánál, de az utastér tágasságában is hasznát látjuk.
Míg a benzines típusokon hagyományos kilincseket találunk, itt az ajtóba süllyeszthető darabokat, amelyek a kulcs birtokában, érintésre előbújnak. Ennek a megoldásnak is köszönhetően 0,26-os a karosszéria alaktényezője.
A GLC vontatási kapacitása 2,4 tonna, azaz akár lakókocsit is vontathat, amelyben elektronikus vontatássegéd is segít. A rendszer 7 km/óráig és 15 százalékos emelkedőig automatikusan szabályozza a vontató jármű kormányzási szögét. Vonóhorga 100 kilós függőleges terhelést bír, így elektromos kerékpárok szállítása sem gond.
A csomagtartó 570 literes, és a hátsó ülések lehajtásával 1740 literre bővíthető a tér. A csomagtartó padlója alatt is találunk rekeszt, de az autó orrában is kialakítottak egy 128 literes üreget, amelybe 20 kilóig pakolhatunk. A hátsó csomagtérajtó elektromos mozgatású, de az orr fedelét is motor pattintja fel. Mindkettő nyitásához a Mercedes jelet kell használni, előbbinél kilincsszerűen meg kell billenteni, utóbbinál pedig meg kell nyomni.
15000 számítógépes, szimulált törésteszt mellett 150 valódinak is alávetették a GLC-t. De a biztonsági fejlesztésekben még tovább lépett a Mercedes, ugyanis kiterjesztették a real life safety rendszert. Korábban, ha Stuttgart környékén szenvedett súlyos balesetet egy Mercedes, akkor egy csapat kiment és megvizsgálta az autót. A villanyautók esetében most már egész Németországban megteszik ezt, hogy minél több adatot gyűjtsenek.




Belső
Ahogy már említettük, az elektromos hajtáshoz tervezett padlólemez és a nagyobb tengelytávolság tágas belsőt eredményezett. A hagyományos GLC-hez képest az utasok 13 mm-rel nagyobb lábteret és 46 mm-rel nagyobb fejteret kapnak elöl, míg hátul 47 mm-rel nagyobb a lábtér és 17 mm-rel nagyobb a fejtér. Gyors üléspróbánk alapján jól elférni hátul is az autóban.
A bemutatón kiállított GLC-ben elöl sportos jellegű üléseket találtunk, ezek feszes töméssel és masszív oldaltartással fogadtak. Látszólag egybeépített fejtámla és kihúzható combtámasz tartozik hozzájuk. Minden ülése motoros állítású, a memóriafunkció a feláras.
A nagyrészt szövet borítás szép kivitelezésű, látványos varrás díszíti. Bőrborítás nincs, helyette olyan kárpit kérhető, amely tanúsítványnál igazolja, hogy állati eredetű alapanyag nincs benne. Az ülések hátlapja PET palackok újrahasznosításából készült, de padlószőnyegek is reciklát anyagból készültek.
Találunk az utastérben is jeleket arra vonatkozóan, hogy megfogadta a vevők visszajelzéseit a Mercedes-Benz, így több érintőfelület helyett ismét valódi kapcsolókat használnak, többek között a kormányon is. A hangerőszabályzó is görgős.A belső hangulatvilágítás mellett az utastér hangulatát a panorámatetőn beáramló fény is alakíthatja. A több szekcióból álló felület néhány másodperc alatt átlátszóvá vagy opálossá tehető, gombnyomással vagy hanggal vezérelve. Sötétben pedig 162 világító csillag aktiválható.
Klasszikusságra való törekvés ide vagy oda, a fő műsorszám digitális: ez a hatalmas Hyperscreen, amely háromféle kivitelben kerülhet a GLC-be. Alapesetben a vezető előtt 10,3, colos kijelző mutatja a műszereket, mellé 14 colos érintőképernyő kerül a fedélzeti rendszerek kezelésére, az utas előtt pedig egy fix, fotókat, háttérképet megjelenítő rész szerepel. Ezzel elkerülik azt a bánatos megoldást, ami a CLA-ban van, amikor az utasoldali képernyő hiányában egy műanyag lapot kell bámulni.
Eggyel magasabb felszereltségnél már az utas előtt is találunk 14 colos képernyőt. Ugyanakkor a csúcs, amikor a fentiekkel azonos befoglaló méretbe nem több, hanem egyetlen nagy, 99,3 centi átmérőjű képernyő kap helyett.
Elég impozáns és ha akarjuk, elkápráztathatjuk vele az utasainkat is. Beállítható, hogy erdőt vagy akváriumot stb. vetítsen ki, hozzáillő hangokkal teljessé téve az illúziót. Ha szeretnénk, romantikázhatunk is, mert tábortüzet is mutathat az óriásképernyő.
A jobban felszerelt járművek esetében az utas filmet is nézhet, ám ha a vezető hosszabban arra néz, akkor a rendszer elsötétíti a képernyőt, mivel a központi kamera figyeli a sofőr szemmozgását. Ez a kamera alkalmas arra is, hogy az elöl ülők részt vegyenek egy Teams meetingen.A GLC fedélzeti rendszere (MBUX 4) egyszerre használja a Microsoft és a Google AI-megoldásait. Mindig az adott feladathoz jobban illő forrásból dolgozik, és akár egyetlen beszélgetésen belül is többször vált. A hangalapú virtuális asszisztens tanul a vezető szokásaiból.
A járműben kezdeményezett vásárlások (pl. digitális extrák, e-matricák) arcfelismeréssel fizethetők a Mercedes pay+ rendszeren keresztül, a megoldás PIN és telefonos jóváhagyás nélkül működik.
Több mint 40 alkalmazás érhető el az autóban, köztük videó-streaming szolgáltatások (pl Disney+), audió megoldások, mesterséges intelligencia vagy épp kereső szolgáltatások. A hagyományos vezetékes USB csatlakozók mellett két 50W-os vezeték nélküli töltő is várja a telefonokat.A háttérben mesterséges intelligencia segíti az autó rendszereit: nem csak a fedélzeti szórakoztató elektronikát, hanem minden digitális, kényelmi és vezetéstámogató funkciót. A rendszert vízhűtéses, nagy teljesítményű processzorok működtetik, akár 254 ezermilliárd művelet/másodperc számítási teljesítménnyel. A frissességről folyamatos online szoftverfrissítés gondoskodik, amely minden funkciót naprakészen tart.
Például már most tudni, hogy később a Pre Safe-re érkezik egy olyan frissítés, amely a GPS adatok alapján az előttünk álló kanyarokban megfeszíti az öveket.
Az nem meglepetés, hogy a Burmester közreműködésével jó hifi szórakoztathatja az utasokat, itt azonban más hangélmények is várnak. A nyitás és zárás jellegzetes hanggal jár, sőt, a töltő csatlakoztatásához is tartozik hangjelzés. Egyes felszereltségeknél a valós időben generált menetzaj az ülésekben elhelyezett rezgőmotorokon keresztül is érezhető, hogy fokozza a vezetési élményt. Sőt álló helyzetben a gázpedál lenyomásával „fordulatszám‑emelés” is generálható. Ne felejtsük: villanyautóról van szó.
Technika
Bár a GLC-ben alkalmazott technika sok hasonlóságot mutat a CLA-val, ugyanakkor a két típus nagyon eltérő is: például az utóbbi padlólemeze alkalmas belsőégésű motor fogadására, míg a GLC platformja csak elektromossal társítható.
Egyelőre egyféle hajtáslánccal ismertük meg a modellt: ez a GLC 400 4Matic. Utóbbi jelzés elárulja, hogy négykerék-hajtású, amelyet tengelyenként egy-egy állandó mágneses villanymotor alkalmazásával érnek el. A fő hajtómotor a hátsó, amelyhez kétfokozatú váltó is tartozik, míg az első elektromos hajtás csak szükség esetén működik, ezzel csökkentve az energiafelhasználást.
A modell teljesítménye 490 lóerő (360 kW), a maximális nyomaték 800 Nm. Ezzel képes 4,3 másodperc alatt tud álló helyzetből 100 km/órára gyorsulni, sebessége 210 km/óra. Fékezéskor képes 300 kW-os rekuperációra is, ugyanakkor ott vannak az elöl 370, hátul 360 mm-s hagyományos féktárcsái is.
A 800 V-os rendszerben az áramot a padlóba beépített 94 kWh-s (nettó érték) lítium-ion akkumulátor biztosítja. A telepet váltakozó áramról alapesetben 11, felárért 22 kW-tal lehet tölteni, míg egyenáramról kiemelkedően nagy 330 kW-tal fogadhatja az energiát. Utóbbi esetben 10 perc alatt akár több mint háromszáz kilométerre elegendő energiát is fel tud venni.Nemcsak fogadhat, de adhat is áramot a GLC: szolgálhat áramforrásként kisebb eszközök számára, de alkalmas a hálózatra történő visszatöltésre is.
A világon elsőként töltőhely foglalására is képes az autó. Az elsőként Németországban és az USA-ban, de hamarosan további nyolc országban is elérhető megoldással 15 perccel érkezés előtt automatikus lefoglalja a töltőt az autó.
Az utastér fűtéséhez hőszivattyús rendszer áll rendelkezésre, amely felhasználja a motorok hulladékhőjét, az akkumulátor hőjét és a külső levegőt is, így a hagyományos elektromos fűtéshez képest harmadára csökken az energia igény.Futóműve elöl négy lengőkaros, a hátsó multilink kialakítású, elérhető hozzá légrugós kialakítás is. Utóbbi a fedélzeti rendszerrel együttműködve képes rá, hogy az adatok alapján előre átállítsa a futóművet, ha például nem megfelelő az út minősége, vagy ha fekvőrendőröz közeledünk; illetve alacsonyan tartja a hasmagasságot, ha autópályán hajtunk.
Nem csupán a komfortnak tesz jót a használata: a csomagtartóból is vezérelhető, és pakoláskor akár nyolc centivel csökkenthető vele a karosszéria magassága. Nemcsak a levegős futómű érkezik az S-osztályból, de a négykerék-kormányzás is, amely könnyebbé teszi a parkolást és stabilabbá a gyors kanyarvételt. Ezzel 90 centivel szűkebb: 11,2 méter átmérőjű körön tud megfordulni a GLC.
Így mutat a gyár képein az elektromos GLC:




Vezetés
A Mercedes által közölt adatok szerint 568-715 kilométer között változik a modell hatótávolsága. Előbbi valószínűleg autópálya-, utóbbi városi használatra lehet jellemző. Utóbbihoz 14,9 kWh/100 km fogyasztás tartozna.
Egyelőre még várnunk kell a modell kipróbálására, az ugyanis csak jövő évben kerül a piacra. Azt azonban már most is tudjuk, hogy Eco, Comfort, Sport és Egyéni beállításokkal szabhatjuk majd magunkra a modell működését. Kapcsolható úgynevezett Terrain vezetési mód is, amely föld- és kavicsos utakra ideális. Ilyenkor az első villanymotor is hajt, de a kormányzás és a fékezés is már beállítások szerint működik.
Az említett komoly rekuperációval 3 m/s2 lassításra képes, azaz egypedálos módon is vezethető.

Ilyenkor jön jól a „átlátszó motorháztető” funkció, amely a kamerák képe alapján megmutatja, mi van az autó alatt. Összességében tíz kamera, öt radar és tizenkét ultrahangos szenzor pásztázza a jármű környezetét. A külső tükrökre jó lesz vigyázni, mert oldalanként 4-4 kamrát építettek beléjük.
A Mercedes-Benz GLC képes már akkor is felismerni a parkolóhelyeket, ha nem jelöli őket felfestett vonal, vagy ha halszálka módon sorakoznak. Akkor is képes kiállni magától egy parkolóhelyről, ha korábban manuálisan álltak be vele. Vigyáz a felnik épségére is, felülnézeti távolságjelzéssel mutatja, ha túl közel a padka.
Videón az új Mercedes-Benz GLC
Költségek
Igazi Mercedes-Benz az új elektromos GLC bevezető változata. Hiszen modern, a hétköznapi autókban nem elérhető technikát vonultat fel, akár a hajtásláncra, akár fedélzeti elektronikára, akár a szolgáltatásokra gondolunk, mindezt prémium köntösbe csomagolva teszi. Ahhoz, hogy ezt valaki megszerezze, komoly összeget kell kifizetnie, ahogy a konkurenseknél is. A GLC-nek nemcsak Európa és a világ legnépszerűbb villanyautójával (Tesla Model Y) kell megküzdenie a vevőkért, de párhuzamosan érkezik a BMW szintén új elvek szerint született modelljével: az iX3-mal.
| Mercedes-Benz GLC 400 4MATIC EQ és vetélytársai – Listaár, forint | |
|---|---|
| BMW iX3 50 xDrive (469 LE, 108,7 kWh) | 27 750 000 |
| Lexus RZ 550e (408 LE, 77 kWh) | 33 600 000 |
| Tesla Model Y Performance (534 LE, 75 kWh) | 25 369 900 |
| Mercedes-Benz GLC 400 4MATIC EQ (490 LE, 94 kWh) | 29 816 000 |








