Ahogyan az az elmúlt hétvégéken rendszeressé vált, úgy a szezonzáró Forma–1-es Abu-dzabi Nagydíj időmérő edzésén is hatalmas szakadék tátongott a Ferrari pilótái között. Amíg a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton sorozatban harmadszor esett ki a Q1-ben, a maranellói istálló másik autójával Charles Leclerc az ötödik rajtkockába kvalifikált.
A monacói elmondása szerint a szabadedzéseken látottakhoz viszonyítva váratlanul jó eredményben közrejátszott az is, hogy menet közben változtattak a beállításokon, ugyanakkor nem maradéktalanul elégedett.
„Elégedett vagyok az ötödik hellyel. Ugyanakkor szégyen, hogy elégedettnek kell lennem egy ötödik hellyel, de ennyi volt a mai napban” – értékelte a szombati napját az F1TV-nek. „Elégedett vagyok a teljesítménnyel, valamint a Q3-ban futott körökkel. Remélem, hogy a következő szezont már a helyes úton fogjuk kezdeni, és újra versenyeket fogunk nyerni, mert ez minden, amit akarok.”

Leclerc azt nem vitatta, hogy jól sültek el a változtatások, de… (Fotó: Mario Renzi/Formula 1/Getty Images)
„Ha kizárólag ezt a hétvégét nézzük, ez eddig egy szép mentés. Sokat változtattunk az autón a második és a harmadik szabadedzés között. Hatalmasat kockáztattunk vele, de megérte, máskülönben nem hiszem, hogy a kilencedik helynél előrébb végeztünk volna.”
Leclerc-nek is feltették a kérdést, hogy tervez-e profitálni a világbajnoki címért folyó küzdelemből. „Nem tudom, de az biztos, hogy holnap kockáztatni fogok, mert dobogóra állnék az utolsó versenyen. Csak ez számít nekem. Az egyetlen dolog, amit figyelek, hogy mit tudok tenni a Ferrariért, nem számít, hogy kivel harcolok” – felelt a kérdésre.
2025-ben így alakultak az időmérős párharcok:

