Az október 24-i pihenő nap miatt október 18-a munkanapnak minősül, a ledolgozós szombat pedig nagyon nem éri meg megszokásból parkolni, ugyanis a díjfizető övezetekben díjköteles a közterületi parkolás, mint bármelyik hétköznapon – írta meg a 24.hu.
Budapesten 2022 szeptemberében vezettek be egységes zónarendszert, az akkori változás érezhető drágulást hozott a várakozási díjakban is, melyek értelmében négy zónához (A, B, C, D) négyféle tarifa tartozik: a belvárostól kifelé haladva óránként 600, 450, 300 és 200 forint.
Komoly pótdíjat kell fizetnie annak, aki ezt elmulasztja. Magyarországon a parkolási pótdíjakat településenként és várakozási zónánként eltérhetnek, de 15 napon túli befizetés esetén a pótdíj összege akár az óránként várakozási díj negyvenszerese is lehet, így a büntetés mértéke néhány ezer forinttól – a tehergépkocsik esetében – akár 70 ezer forintig is terjedhet.
Ugyanígy résen kell majd lenni december 13-án is, amikor karácsony szentestéjét, december 24-ét kell előre ledolgozni.
