A magyar idő szerint péntek este rendezett amerikai F1-es sprintidőmérőn a Ferrari szurkolóinak azért kellett izgulniuk, hogy Charles Leclerc és Lewis Hamilton egyaránt bejusson a legjobb tízbe, az SQ3-ba. Nagy nehezen ugrották csak meg a feladatot, és ezzel meg is állt a vörösök lendülete: Hamilton 8., Leclerc 10. lett.

A legriasztóbb ezzel kapcsolatban talán az, amit Leclerc mondott a leintés után. “Az SQ3-as köröm tiszta volt, semmi nem maradt benne” – mondta a 10. hely után. “Talán találhattunk volna egy tizedmásodpercet, ha finomítunk a beállításokon. Mindent beleadunk majd, de úgy tűnik, ezen a hétvégén ez az autónk potenciálja.”

Az eredmények láttán valószínűleg Leclerc sem volt boldog, azonban Hamilton jobban hangot adott csalódottságának a nyolcadik hely láttán. “Nem ilyen tempóra számítottunk. Nem tudom… jónak tűnt a szabadedzésen és az SQ1-ben is, de utána elkezdett eltűnni, és az autó nehezen vezethetővé vált” – magyarázta a hétszeres bajnok nyolc tizedmásodperces hátránya tudatában.