Egy EU-s szabályozás szerint minden 2018. április 1-jétől gyártott autóba kötelező automata segélyhívót szerelni a gyártóknak, ami sokszor mentett már életet. Ez egy bonyolult hálózat, amihez a hívásokat fogadó rendszert is ki kellett építeni, bővíteni és 24 órában elérhetővé tenni. Ezt Magyarországon 2014-ben fejezték be, ekkor vált a 112-es szám mindenhonnan, nonstop ingyenesen hívhatóvá.
eCall: életmentő automata hívás
A járművekbe épített megoldás úgy ismeri fel, hogy valaki balesetet szenved, ha a gyorsulásmérő és egyéb szenzorok erre utaló adatokat szolgáltatnak (kinyíló légzsák, aktív övfeszítő, nagyon hirtelen lassulás, borulás stb.). Ilyenkor a rendszer automatikusan elindítja a segélyhívást, a diszpécserközpontban pedig felveszik a kapcsolatot a járműben ülővel, ha eszméleténél van.
Ha nem sikerül, a jármű által küldött adatok alapján (GPS-koordináták, jármű típusa és azonosítója, utasok becsült száma, baleset jellege – pl. frontális ütközés) küldik ki a mentőket és/vagy tűzoltókat. A rendszer csak baleset esetén aktiválódik, egyébként nem gyűjt GPS-adatokat.
A balesetet szenvedett személyek manuálisan, az autókba szerelt S. O. S. gomb megnyomásával is elindíthatják a folyamatot. A gombot általában hosszan vagy duplán kell megnyomni, ezzel igyekeznek kiszűrni a véletlen hívásokat, de adott esetben vissza is lehet mondani a segélyhívást, ha „vaklárma” a dolog.
Az EU becslései szerint egy súlyos balesetet követően ezek az automatizált kapcsolatok a segélyhívó központokkal (PSAP) 50%-kal csökkenthetik a mentőszolgálatok reagálási idejét vidéki területeken, és 40%-kal városi területeken. Az Európai Sürgősségi Hívószám Egyesület (EENA) becslései szerint 2021-ben 421 000 eCall hívás történt Európa-szerte.
Váltani kell: minden gyártónak kihívás
Bár eddig jól teljesített, az eCall sem úszhatja meg a modernizálást. Az Európai Unió területén újonnan forgalomba helyezett autókban már egy továbbfejlesztett rendszert követelnek meg – 2026. január 1-től csak ennek beépítése után kap egy-egy új modell típusjóváhagyást. A Next Generation eCall, vagyis az új generációs segélyhívó már a modernebb és gyorsabb 4G és 5G (IMS-alapú) hálózatokra épül. A baleset pontos helyszínének GPS-koordinátáin és idején túl több adatot is képes elküldeni a segélyhívó központoknak, például a jármű baleset előtti sebessége is megjelenik a mentésirányításnál.
Ezzel együtt akad egy nagy probléma: a 2G/3G-hálózatok közelgő kivezetése jelentős gondot jelent a már meglévő eCall rendszerek számára. Ezeket a régi, vonalkapcsolt hálózatokat eredetileg az EU-s szabályozás alapjául határozták meg az akkori 4G-hez képest mindenütt elérhető lefedettségük miatt.
Csakhogy ezek a hálózatok hamarosan lekapcsolásra kerülnek.
Az eCall 2018-as bevezetése óta Európa-szerte több tucat szolgáltató jelentett be ütemtervet a 2G/3G-hálózataik lekapcsolására, a következő években csak a 4G LTE marad. Ez a lekapcsolás azt fogja eredményezni, hogy meglévő járművek milliói válnak képtelenné automatikus segélyhívások indítására, ami jelentősen befolyásolja a közúti biztonságot és a vészhelyzeti reagálás hatékonyságát.

Erre figyelmeztet az ADAC is, véleményük szerint a 2G-hálózatot minél tovább fenn kell tartani: “Ahhoz, hogy a meglévő járművekbe telepített eCall technológiát vészhelyzetben a járművek teljes élettartama alatt használni lehessen, a 2G-hálózatokat fenn kell tartani. A Telekom bejelentette, hogy várhatóan 2028-ban kapcsolja le a 2G-hálózatát.
A segélyhívások Németországban ezt követően már csak a Telefonica és a Vodafone hálózatain keresztül lesznek lehetségesek (ezeket a 112 eCall automatikusan tárcsázza, a SIM-kártyától függetlenül). A Vodafone szintén tervezi a 2G lekapcsolását 2030-ban. Az ADAC felhívja a figyelmet arra, hogy mind az automatikus, mind a manuális 112 eCall nem fog többé működni közel 16 millió autóban” – írják.
Itthon az NMHH és a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) közös szakmai konferenciáján elhangzott információk szerint szintén 2028-2030 között várható a 2G-s hálózat teljes lekapcsolása, és ezzel a 2018–2025 között gyártott eCall rendszerek működésképtelenné válása.
A mobil lehet a megoldás
Az autókba épített vészhívók mellett az okoseszközök is képesek lehetnek az életmentésre. Például az Apple iPhone 14-es sorozatától kezdve (az okosóráiknál pedig a 8-as sorozattól) mindegyik készülékben benne van a Crash Detection funkció. Erről a témáról bővebben ebben a cikkben számoltunk be:

