Nemigen talált legyőzőre Kiss Norbert a kamion Európa-bajnokság (ETRC) csehországi hétvégéjének vasárnapi napján sem. A 40 éves szombathelyi pilóta a második délelőtti időmérő edzésen is a mezőny fölé nőtt, ismét megszerezte az első rajtkockát, melyet a nap kora délután rendezett első futamán – amelynek rajtját meg kellett ismételni – a tőle megszokott módon újabb diadalra váltott. Ezzel már az idei 13. győzelmét aratta a Révész Racing címvédője.

A második, fordított rajtrácsos futamon Kissnek a nyolcadik pozícióból kellett indulnia, s akárcsak szombaton, ezúttal is körről körre zárkózott fel, ezúttal viszont „csak” a dobogó alsó fokáig jutott.

Jó napunk volt, mert gyorsak voltunk és ezúttal a fordított rajtrácsos futamon is kimaradtunk a bajból. Jókat sikerült előznöm és összességében szuper volt az egész hétvége. Köszönöm a munkát a Révész Racing csapatának” – nyilatkozta az MTI-nek a hetedik Eb-címe felé száguldó magyar versenyző, aki a szombati első versenyt megnyerte, a másodikon pedig második lett.

Három fordulóval az idény vége a hatszoros Európa-bajnok előtt 268 ponttal áll az összetett élén, az előnye pedig 67 pont a második Jochen Hahnnal szemben, ami meglehetősen tekintélyes, hiszen egy hétvége alatt összesen 60 pontot lehet gyűjteni.