A Honda 2004 óta gyárt közösen autókat a kínai Dongfenggel, ám még ennél is régebb óta építenek belső égésű motorokat Kínában. A Dongfeng Honda Engine nevű vegyesvállalat 1998 óta termel, ám a kínai villanyautó-piac szárnyalása őket is hátrányosan érinti: az év elején felére vették vissza a gyártás mennyiségét, a tavalyi évet 10,8 milliárd forintnak megfelelő veszteséggel zárták, ráadásul további 156 milliárd forintnyi adóssága is van a cégnek.
Bár a Dongfeng maga is gyárt villanyautókat, termelésének többségét a belső égésű motorral szerelt járművek teszik ki. A cég a Hondán kívül a Nissannal is dolgozik együtt, ám tíz év alatt az eladásaik kevesebb mint a felére (3,8 millióról 1,5 millió autóra) estek vissza.
A Dongfengnek a motorgyártó vegyesvállalatban birtokolt 50%-os tulajdonrészére szeptember 12-ig várnak ajánlatokat, de a cég nem határozott meg minimálárat, így nem tudni, hogy minden áron szabadulni szeretne-e a motorgyártástól, vagy csak kóstolgatja a lehetőségeket a kínai partner.
A Honda és a Dongfeng együttműködése más téren töretlenül folytatódik, a két cég tavaly ősszel nyitotta meg hálózatról tölthető (konnektoros hibrid és tisztán elekromos) járműveket gyártó üzemét. Évente 120 ezer autó készülhet itt. A Honda 2027-ig tíz tisztán elektromos típust készül bevezetni Kínában, 2035-től pedig kizárólag villanyautókat fognak itt forgalmazni.
