A Lexus soha nem csinált titkot abból, hogy az LBX-ből kifejezetten a konszern első számú embere, Tojoda Akio felbujtására építettek sportverziót. Erre utal, hogy az autó a cégelnök motorsportálnevét viseli: a Morizo RR egyes hírek szerint hamarosan modellcsaláddá fejlődhet, úgy, mint egykor a Lexus F – azt most hagyjuk, hogy miért kell lecserélni valamit, ami minden idők egyik legnagyszerűbb sportautójára vezetheti vissza a családfáját…

9 fotó

Az LBX Morizo RR valójában egy igényesen felöltöztetett, áthangolt futóművű Toyota GR Yaris, 305 lóerős, háromhengeres motorral, összkerékhajtással és igen, akár kézi sebességváltóval. A városi tuning-SUV csak egyes ázsiai és óceániai piacokon elérhető, egy év alatt több mint kétezer darabot adtak el belőle – ez ebben a műfajban azt jelenti, hogy viszik, mint a cukrot.

Besárgult az orra, így igazán durva a Lexus 6

Mindent lehet azonban még kívánatosabbá tenni, csak el kell hitetni a vevőkkel, hogy nem kaphatják meg. Ezért az LBX Morizo RR-t megbolondították az eredeti tanulmányautó optikai részleteivel: sárga biztonsági övek és sárgásbarna kárpitozás, sárga féknyergek, és a hűtőmaszk fölött vízszintes sárga sáv hirdeti a bennfentes közönség számára a nyilvánvalót, hogy tudniillik az autó Tojoda Akio szerelemgyereke (az ő versenyszíne ugyanis a sárga). A képet a középkonzolon elhelyezett plakett teszi teljessé.

Besárgult az orra, így igazán durva a Lexus 7

Az így kapott Original Edition mindössze 100 példányban készül, és kizárólag Japánban kapható. Aki megvenné, sorsjegyet kell hogy vásároljon – ez a japán piacon bevett szokás –, és miután hetven autót már kisorsoltak a kereskedők között, a fennmaradó harmincon osztozhat a teljes ország.

A Toyota nem csak brutális, de észszerűtlenül cuki járműveket is tud építeni, mint ezt itt: