A Forma-1-es pilótapiac jelenlegi legnagyobb szabad prédája George Russell, akinek szerződése idén jár le a Mercedesszel. A brit versenyző jövőjét nagyjából mindenki a Mercedesnél látja, bár az kétkedésre adhat okot, hogy maga a pilóta mondta, csapata Max Verstappennel tárgyal.
Hogy ebből mi igaz vagy mi nem, azt persze sosem tudni üzembiztosan, a megszólalás azonban elég volt ahhoz, hogy Toto Wolff csapatfőnököt is valamilyen formában megszólalásra bírják. A Mercedes csapatfőnöke ugyan nem erősítette meg, hogy valóban ez lenne a helyzet, azonban a potenciális pilótakérdés kapcsán mondott érdekeset.
“Mindenféle felállást el tudok képzelni” – mondta, amikor arra terelődött a szó, hogy akár Russell és Verstappen osztozhat a Mercedes-garázson. “Volt nálunk egy Rosberg és egy Hamilton, akik a vb-címért küzdöttek. Ezek után minden más könnyűnek mondható” – fogalmazott az osztrák.
“Megvannak az előnyei és a hátrányai is annak, ha a két pilóta egymás ellen is keményen küzd. Láttunk erre példákat, amikor ez működik, és olyat is, amikor nem” – tette hozzá.
