A 2025-ös Forma-1-es szezon eddig McLaren-tarolást hozott, de már az év kezdete előtt sokan azt mondták, hogy a Spanyol Nagydíj akár fordulópontot is jelenthet. Mindezt arra alapozták, hogy ezen a hétvégén új technikai direktívák lépnek életbe, melyek lényege, hogy szigorítják a szárnyak hajlékonyságára vonatkozó előírásokat.
Az élcsapatok közül a McLarent tekintették ezen terület egyik legjobbjának, így az üldözők akár joggal bízhattak abban, hogy a hétvégén sikerül faragni hátrányukból. Persze a konstruktőri címvédők sem ültek a babérjaikon, készültek a szigorításra.
Mint a Motorsport.com írja, a McLaren az imolai első szabadedzésen Lando Norrist először egy olyan első szárnnyal küldte pályára, mely már a barcelonai terheléses teszteken is biztosan megfelel. Ebből az istálló nyert is adatokat, melyek a hírek szerint minden kétséget eloszlattak náluk a szabályváltozásokkal kapcsolatban.
“Azzal a tudattal fordulunk a barcelonai hétvégére, hogy a mezőny sokkal szorosabb lesz a hétvégén” – fogalmazott Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke. “Ahogy röviden megemlítettem Monacóban, ez egy olyan karakterisztikájú pálya, ami talán nagyon fekszik a vetélytársaknak, és így szoros lehet a mezőny. Emiatt az imolai és a szuzukaihoz hasonló futamra készülünk.”
“Emellett egy új, az első szárnyakra vonatkozó technikai direktívát is bevezetnek, de ez teljesen más téma. Úgy tűnhet, hogy a technikai direktíva hozza majd össze a mezőnyt, de ez nem lesz helyes feltevés. Korábban az új első szárnyat teszteltük Imolában Landóval, és elhanyagolhatóan hatott csak a teljesítményünkre, szinkronban a szimulációinkkal” – magyarázta Stella.

