Pénteken a szabadedzésekkel Imolában megkezdődik a 2025-ös Forma-1-es idény hetedik, egyben első európai versenyhétvégéje.
Az Emilia-romagnai Nagydíjat minden bizonnyal nagy reményekkel várják az idén eddigi kevés igazán erős eredményt látott Ferrari-szurkolók, ám a tifosók már a hétvége kezdete előtt rossz hírt kaptak.
A Scuderia idén eddig legeredményesebb versenyzője, az Imolában korábban végig a top 6-ban záró (5., 4., 6., 3.) Charles Leclerc lebetegedett, a csütörtöki sajtómegjelenéseit kihagyja.
Az olasz csapat közlése szerint a monacói versenyző „pihen, a gyógyulásra koncentrál, a várakozások szerint holnap [azaz a pénteki edzésnapon] már az autóban ül majd”.
Leclerc hat forduló után a 2025-ös világbajnokságban 53 egységgel a távoli 6. (a mercedeses George Russell előnye 40 egység), dobogóra eddig egyszer, a Szaúd-arábiai Nagydíjon állt. Új csapattársa, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a maga 41 pontjával mindössze a 7. az egyéniben, a csapat így 94 ponttal a 4. a konstruktőri versenyben (Red Bull Racing: 105 p.; Williams 37 p.).


