Nagyszabású bemutatót ígért a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati napjára a mezőnyhöz jövőre tizenegyedik csapatként csatlakozó Cadillac. Az eseményt számos találgatás előzte meg, még az is felmerült, hogy az amerikai istálló máris bejelentheti az egyik versenyzőjét 2026-ra.

Sergio Pérez rajongói is ebben reménykedtek, akik a Cadillac-bemutató helyszínén gyülekeztek az utcán, és a bajnokságból a tavalyi év végén a Red Bulltól menesztett mexikói nevét skandálták, így jelezvén, hogy örülnének, ha a 35 éves versenyző lenne az egyik választottjuk – írja a Motorsport.com.

Pilótabejelentésre azonban nem került sor a szombati nap során, ehelyett a Cadillac egy kedvcsináló videót tett közzé, amiben nemcsak a logóját mutatta be, de arra is tett utalást, hogy milyen színvilággal készül bemutatkozni a Forma-1-ben. Ez alapján nem kizárt a kék és a fehér mellett az ezüst szín is meg fog jelenni a csapat ruházatán és az autóin.

A Cadillac videója itt nézhető meg:

a videó a hirdetés után indul

Sajtóértesülések szerint – mint arról korábban a Vezess is beszámolt – egyértelműen Pérez a Cadillac első számú jelöltje, állítólag már előrehaladott tárgyalásokat folytat a két fél.

281 futammal és 6 futamgyőzelemmel háta a mögött a mexikói tapasztalata minden bizonnyal értékes lenne az új csapat számára, de az esetleges szerződtetésénél az sem lehet mellékes szempont, hogy a mexikói milliárdos, a Telmex-tulajdonos Carlos Slim támogatását élvezi. Pedzegették is, hogy Pérez is bemutatkozhat a Cadillac eseményén, de végül csak a szurkolói voltak jelen.