A Forma-1-es versenybíráskodás az elmúlt években sok-sok kritikát kapott. Számtalan panasz volt a néha enyhének, néha túlzottan szigorúnak tűnő büntetésekre, nem egyszer felmerült az elfogultság vádja is, általánosságban a következetességet hiányolják a sportág résztvevői és a közönség is.
Megoldásként sokan felvetették már, hogy az önkéntes alapon, rotációban dolgozó versenyfelügyelők helyett állandó, fizetett stewardokat kellene alkalmazni, ám a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke szerint erre „nincs pénz”.
Változás viszont így volt és lesz – amellett, hogy az elmúlt időszakban egy-két stewardot elküldtek –, 2025-re egyes fordulókon kibővítik a versenyfelügyelői bizottságokat.
Míg eddig a megfelelő minősítéssel rendelkező bizottság három tagból állt (egy, az FIA nemzetközi stábjából delegált, egy, a rendező ország illetékes szövetsége által jelölt, valamint egy, korábbi autóversenyzői, jó esetben F1-es tapasztalattal rendelkező steward), a vonatkozó szabályt 2025-re módosították, a szövegben immár „legalább három, legfeljebb négy” főből állhat a testület, írja az Autosport.
A bővítéstől a szakmaiság emelkedését remélik, igaz, nem válnak állandóvá a négyfős bizottságok, a szakoldal rámutat, hogy a 24-ből 18 fordulón továbbra is csak hárman lesznek a stewardok, mindössze hat fordulón (Ausztrália, Kína, Kanada, Szingapúr, Mexikó, Brazília) bővül négyfősre a bizottság.
A negyedik fő nem rendelkezik majd a többiektől eltérő jogosultsággal, a döntéseknek pedig ugyanúgy egyhangúnak kell majd lenniük, mint eddig.
Így mesélt a Vezessnek a Magyar Nagydíj veterán stewardja a versenybíráskodásról:


