Csak pár nappal korábban töltötte be a 18. életévét az a fiatal ámokfutó, aki 2024. április 19-én reggel a 6-os számú főút pécsi szakaszán a 70 km/órás korlátozás ellenére 118 km/órával száguldott. A gyorshajtás miatt a rendőrök megkülönböztető fény- és hangjelzéssel eredetek a nyomába, de a vádlott nem állt meg.

Tovább gyorsított, majd egy kereszteződésben a piros lámpát, ezt követően egy másikban pedig a stoptáblát hagyta figyelmen kívül – a második esetnél ráadásul balra kanyarodott, amivel hirtelen fékezésre kényszerítette egy másik autó vezetőjét, közvetlenül veszélyeztetve annak életét és testi épségét.

A vádlott később újra áthajtott a piroson, majd a megengedett sebességet folyamatosan túllépve Komlóra menekült a rendőrök elől, ahol lesodródott az útról, és a kerítésnek csapódott. A 18 éves fiú ezután beszaladt a közeli erdőbe, ott azonban a járőrök feltartóztatták.

A Pécsi Járásbíróság a napokban megtartott, nyilvános előkészítő ülésén meghozott ítéletével a vádlottra közúti veszélyeztetés miatt tíz hónap – végrehajtásában 1,5 évre felfüggesztett – börtönbüntetést és 260 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki, továbbá két évre a közúti járművezetéstől is eltiltották.

Arról, hogyan néz ki a gyakorlatban, ha valakit eltiltottak a vezetéstől, itt írtunk részletesen – arra is kitértünk, mi van azokkal, akik ennek ellenére visszaülnek a volán mögé: