Az idén 30. évüket betöltő modellek már a modern világ szülöttei. Anyaghasználat, gyártási mennyiség, technológiai megoldások terén a legtöbb szinte még olyan darab, ami ott áll a murvás kereskedések parkolójában. Sokáig gyártott, és megbízható darabok, főleg az elődeikhez hasonlítva. Ezért is megdöbbentő, hogy milyen autókra kerülhet az idei évtől OT-s rendszám.
Az az autó, amelyik betöltötte 30. életévét, vagyis nem kevesebb mint 360 hónapja gyártották, kaphat oldtimer rendszámot. Emellett pedig fontos az állapota is. Eredeti állapotának megfelelően megőrzött, vagy megfelelően helyreállított, restaurált állapotú és esztétikailag is megfelelő állapotú autóval érdemes csak megpróbálni az oldtimer vizsgát.

A Mercedes W210-es E-osztály 1995-ben robbant be a piacra, és a formaterve azonnal megosztotta az autós közvéleményt. A lekerekített, „pápaszemes” fényszórói radikális váltást jelentettek a korábbi, szögletes E-osztályokhoz képest. Sokan furcsállták, mások azonnal beleszerettek.

Sokan tartják az E39-es 5-öst a valaha volt legjobb BMW-nek. 1995-ben mutatták be, és az autó egyszerre volt sportos, elegáns és hihetetlenül kifinomult. A hátsókerék-hajtás, a precíz futómű és a soros hathengeres motorok kombinációja igazi vezetési élményt nyújtott. Az M5 változat különösen emlékezetes, hiszen az 5,0 literes V8-as motor 400 lóerővel szinte repítette az autót.

Annak idején pedig aktuálisabb és ideálisabb autót nem is választhattak volna a Taxi-forgatásokhoz, mint a Peugeot 406. Elvégre a francia márka akkor frissen, 1995-ben piacra dobott családi modelljéről van szó, ami a 405 utódjaként és a 407 elődjeként foglalt helyet a Peugeot történelmében, és nemcsak szedánként, de kombiként és kupéként is forgalmazták 2004-ig tartó karrierje során.

A Renault Mégane első generációja volt az, ami a márka „kocka” időszakából kivezette a francia autógyártót. A szokatlan formák és a változatos karosszériaváltozatok (kabrió, szedán, kombi) révén mindenki megtalálhatta a számára ideális Mégane-t. A típus különlegessége a biztonságban is megmutatkozott: ez volt az első kompakt autó, amelyben megjelent az oldallégzsák. Városi használatra, családi autóként vagy épp fiatalok első autójaként egyaránt tökéletes választás volt.

A Fiat Barchetta az olasz autógyártás egyik legkülönlegesebb modellje, amely 1995-ben debütált és a Fiat válasza volt a Mazda MX-5 által teremtett roadster-kategória sikerére. legkülönlegesebb modellje, amely 1995-ben debütált és a Fiat válasza volt a Mazda MX-5 által teremtett roadster-kategória sikerére. A Barchetta vonalai szinte szoborszerűek voltak: a rejtett kilincsek, az aszimmetrikus tanknyílás és a hátrafelé keskenyedő formák egyedi külsőt kölcsönöztek neki. A Barchetta nevének jelentése „kis csónak”, és ez tökéletesen visszaadta a roadster karakterét, bár fronthajtású volt, az életigenlő hangulat miatt ez ma már tényleg egy olyan típus, ami megérdemli az OT-rendszámot