Ronnie Fieg 2011-ben alapította divatmárkáját; a Kith mára az USA-n kívül a koreai, japán, brit és francia fővárosban, valamint a kanadai Torontóban is rendelkezik üzlettel. Az alapító nem mellékesen autóbolond, azon belül is rajong a BMW-ért: többek között van egy egyedi kivitelű, 1981-es gyártású BMW M1-ese. Részben emiatt már kétszer dolgozott együtt a BMW-vel: először egy BMW M4 Competition Coupét (2020) stilizált át a saját szája íze szerint, majd két évre rá egy BMW i4 M50 xDrive következett.




A mostani, harmadik projekt szemmel láthatóan nagyon fontos a számára. Logikus, hiszen közvetlenül köthető az M1-eshez: az 1978-ban bemutatott kupé volt ugyanis a legelső olyan M modell, amelyet nem létező BMW típusból alakítottak ki; a mostani kollaboráció tárgya, az XM pedig a második. Mivel pedig 1978 óta pontosan negyvenhét év telt el, a BMW XM by Kith széria pontosan negyvenhét példányból fog állni.
BMW XM by Kith




Mivel Fieg nem műszaki ember, a technológiai tartalomhoz nem nyúlnak: a 4,4 literes, V8-as benzinmotor köré épülő plug-in hibrid hajtáslánc legnagyobb rendszerteljesítménye 653 LE, az autó 4,3 mp alatt gyorsul 0-ról 100 km/órára, végsebessége 270 km/óra (létezik egy Label Red kivitel is, 748 lóerőre növelt csúcsteljesítménnyel, 3,8 másodperces gyorsulással, 290 km/óra végsebességgel). A menetkész tömege 2,8 tonna, ami perverzzé teszi ezt a fajta sebességet, de ez most mellékes.
A lényeg, hogy Fieg dizájner, tehát kevert egy egyedi metállilát a nevét viselő autóhoz: ezt a Frozen Techno Violet árnyalatot soha többé nem fogják felhasználni, de mivel biztos akad, akinek nem tetszik, a BMW XM by Kith megvásárolható mezei Frozen Black metálfényben is. Te mit gondolsz?
A logók és feliratok szegélye szintén Techno Violet színű, ahogy az utastérben a hangulatvilágítás is lila. A fejtámaszon, kartámaszon, hátsó párnákon és még néhány helyen a Kith logója, illetve márkaneve látható, de az érintőképernyő is kap egy Kith-widgetet, a megvilágított küszöbdíszléc pedig az 1/47 felirattal emlékeztet arra, hogy mennyire limitált a széria.
Hogy ne feledjük a Kith márka eredeti kötődését, a kocsihoz egy töltőkábeltartó táskát is terveztek.
BMW XM Kith Concept
Míg a szériamodell nem több érdekes színfoltnál, az azt beharangozó tanulmányautó, a BMW XM Kith Concept jó néhány egyedi jellegzetességgel bír. A szín nincs közöttük: ez a negyvennyolcadik (avagy nulladik, bár ez mindegy) BMW, ami Frozen Techno Violet színben készül.




Kapott viszont a tanulmány egy hosszú LED-sávot mindkét oldalára: az ablakok alatt futó karakterpanel mögé rejtett fényforrás lilás derengésbe borítja a sziluettet, ahogy az oldalsó Kith-logók is háttérvilágítást kaptak.
A fényszórókban a lámpatestet lila LED-ek színezik be, a mátrix LED-es tompított világítás pedig a Kith-logót rajzolja fel a búrára. A hűtőmaszk természetesen megvilágítható, de nem jár pont azért, ha kitalálod, milyen színű a fénye, ahogy a keréktárcsák sem feketék, mint a szériamodellen.
Nemcsak a lila túltolásában múlja felül a szériaverziót a koncepció, hanem műszaki adataiban is. Elöl 30, hátul 35 mm-rel ültették le, a nyomtávot mindkét tengelyen 40 mm-rel szélesítették ki.
Az utastérben M Carbon kagylóüléseket helyeztek el, megvilágított Kith-logóval és hímzett Kith felirattal.
Nem Kith autója az első lila BMW XM: alább láthatod azt a csodát, amit Naomi Campbell öltöztetett bársonyba:





