Fernando Alonso tavaly rendkívül versenyképes volt az Aston Martinnal, egy kis szerencsével akár futamot is nyerhetett volna. Egyelőre kérdéses, hogy az idén is lesz-e esélye dobogókra a kétszeres bajnoknak, de a maga részéről megtett mindent.

“Jól érzem magam, fittebb vagyok, mint valaha” – fogalmazott Alonso, aki idén is kimorogta már magát a Forma-1-eseknek jutó kevés tesztlehetőség miatt.

“Minden szezon előtt egy sor fizikai tesztet teljesítünk, a számok még soha nem voltak olyan jók, mint idén. Az elmúlt néhány hónapban csak azért dolgoztam, hogy minden eddiginél felkészültebb legyek az előttünk álló, nagyon hosszú szezonra.”

Alonso úgy érzi, akár ötvenévesen is vezethetne a Forma-1-ben, de csak addig marad, amíg élvezi. “Csak azért nem fogok még néhány évig maradni, hogy szórakozásból vezessek. Én nem ilyen vagyok. Azért akarok versenyezni, mert tudom, hogy 200 százalékot tudok adni a csapatnak a pályán és azon kívül is, hogy hozzuk az eredményeket.”

Alonso szerződése az év végén lejár, de mindenképp tárgyalni fog az Aston Martinnal a folytatásról. “Az Aston az első számú prioritás. Tavaly esélyt adtak nekem, én pedig nagyon büszke vagyok, hogy része lehetek a csapatnak. Az új gyárral minden a legjobb úton halad, szép jövő áll a csapat előtt. Minden lehetőséget megragadok majd, hogy még néhány évig itt versenyezhessek.”