A Honda szokatlan ügyfélkörnek: kórházban lévő gyermekeknek tervezett autót. Az elképzelés szerint a beteg gyermekek ezt az elektromos járművet vezetve juthatnak el a kórház egyik pontjáról a másikra – például kezelésekre.

A 4-9 éves korú sofőrökre méretezett Honda Shogo (a név a japán ’szárnyalni a jövőbe’ kifejezést idézi) a kormánykeréken elhelyezett kezelőszervekkel gyorsítható és lassítható, aktuális végsebességét a gyermeket elkísérő felnőtt gondozó vagy ápoló 1,5-8 km/óra között állíthatja be.

5 fotó

Az egyszemélyes Shogo hátuljába stabilan behelyezhető az infúziótartó rudazat, illetve egy fogantyú, amelyen keresztül a felnőtt kísérő tolhatja vagy irányíthatja a járművet, ha szükséges. Az autó orrában egy nyitott csomagtartót is kialakítottak: a gyermekek ebben helyezhetik el azokat a játékokat, amiket magukkal szeretnének vinni a nagy útra.

Csak beteg gyerekek vezethetik ezt az autót 6

A kormánykeréken duda is van, változtatható hangokkal, a rendszámtábla pedig testre szabható, így a kocsi akár a mindenkori sofőr nevét is viselheti.

Az autó első példányát a kaliforniai Orange megye központi gyermekkórháza kapta meg; az intézmény régi együttműködő partnere a Hondának az Egyesült Államokban, munkatársaik aktívan hozzájárultak a Shogo fejlesztéséhez.

Csak beteg gyerekek vezethetik ezt az autót 7