



Egy éve vártunk rá, de nem adták. Télen is bevállaltuk volna, aztán kora nyár lett belőle. Pont az a hét, amikor egy percre sem lehetett lenyitni a tetőt. A fene se bánja! Édesmindegy, hogy nyitva vagy csukva járunk-kelünk az egyenszürke egyformán semmilyen autók között, folyamatos mutogatás, mosolygás, megbámulás, beszólás övezi jelenlétünket. Álruhának rosszabbat el sem tudok képzelni.
Egy MINI-ből kell kabrió! Még akkor is, ha ez az új MINI inkább BMW, mint angol kultuszautó. A MINI-érzés sikít a nyitott tetőért. Azt is hajlandó vagyok megbocsátani, hogy a tető lenyitva nem valami szép. A motorral mozgatott fekete vászon pihenő harmonikaként esik le hátra, nem tűnik el a lemez vagy valami fedél alatt. Tudom, hogy ez is a retro része, de valahogy többet vártam volna.
Hölgyismerőseim azt mondták, magabiztossá tette őket a MINI. Gátlásosoknak nem kell jobb gyógyszer, a lenyitott tető és az autó különleges mivolta hamar áttöri a kommunikációs gátakat. Szóba elegyedni és ismerkedni nem lehet ennél gyorsabban, legfeljebb lenge öltözetbe a Dokkban, de annak más az eredménye.
Pedig a gyenge női kéz és láb bajban van a vezetéssel. Fickósan ellenáll a kuplung, mintha egy másik láb, ugyanakkor erővel taposna a túloldalról. Erős kéz kell a váltóhoz, a rükverchez két kéz vagy segítség szükséges. A szervokormány ellenáll, mintha nem is segíteni, hanem gátolni próbálna. És ez mind pont így jó!
Azért, mert a látszat ellenére a MINI Cooper S Cabrio egyáltalán nem bárgyú divatautó. Ő nem arra született, hogy plázáról plázára hordja a szép szőke formás idomokat – bár ebben sincs semmi kivetnivaló.
Ez egy kőkemény élményautó. A nyitott karosszéria ellenére a MINI-ről süt a masszívság. A kemény ülésben megfogott vezetővel együtt mozog az autó, mintha csak meghosszabbított végtagként az agyunkkal irányítanánk ezt a parányi élvezetforrást. Annyira egyben van az autó, hogy lerobbantani sem lehet az útról.
A sarkokba tolt kerek, az alacsony súlypont, és a földhöz tapasztó felfüggesztés megköveteli, hogy minden egyes kanyart átszellemült versenytempóban vegyünk. Ezzel győztem meg sikeresen az igazoltató rendőrt is, aki a csikorgó kerekeket hallva örömmel állított félre szokásos közúti “ellenőrzésre”.
Nem kimondottan száguldásra termett az autó. 215 km/óra a végsebesség, de sokkal jobban áll neki a nyugodt 140-es araszolás. Ha csak félig nyitjuk ki a vásznat, és tetőablakosan engedjük be a levegőt, eddig a sebességig fülzúgás nélkül elviselhető a zug. Teljesen kibontakozva 100 km/óra fölött már nem érdemes a szóbeli kommunikáció eszközeivel kísérletezni.
Még mindig nem vagyok maradéktalanul elégedett a kompresszorral feltüzelt 170 lóerős motorral, de a többi részlet képes megfeledkeztetni a lassan felpörgő, tohonya 1,6-os motorról.
Csupán a számokat nézve értelmetlennek tűnhet ennyire szigorú állásfoglalás a 170 lóerős motorról, mivel 7,4 másodperc alatt érjük el a 100-at a kiváló hatfokozatú váltóval. Tudják viszont a BMW-nél is, hogy a vásárlók nem lelkesednek kitörő örömmel ezért a motorért. A bajorok a Chrysler-re mutogatnak, akikkel közösen kezdtek az 1,6-os benzinmotor fejlesztésébe.
A hiba orvoslására azonban már alá is írtak egy szerződést a PSA Peugeot Citroën konszernnel, hogy együttes erővel készítsenek új kisméretű benzinmotorokat. Amíg azok beállnak a sorba, zokszó nélkül érem be ezzel a 163-ról 170 lóerősre izmosítottal.
Megkérdőjelezhető a MINI használati értéke, mivel a 3,6 méteres ékszerdoboz önuralomra szólítja kinyújtózkodni vágyó végtagjainkat és a csomagtartóban is csak 120 literig engedhetjük szabadon vágyainkat. Javaslatom, hogy hosszabb útra kizárólag ketten induljanak a MINI-vel, így a hátsó üléssor tökéletes pótcsomagtartónak.
Ha csak ketten élik át a MINI Cabrio élményt, és teret engednek zsibbadni készülő lábaiknak, alig marad hely hátul. Pumuklin kívül nincs utas, akinek elfér a lába az első háttámla és a hátsó üléslap között.
Hátsó utas viszont mindig van. Az egy hét együttlét állandó kihasználtság mellett zajlott. Nehéz lett volna ellenállni a csábításnak, amikor a könyörgőre fogott női szavak legalább egy néhány perces útért fohászkodtak. Beérték a hátsó üléssel is, pedig felcsukott tetővel szinte ki sem láttak.
Elég volt az, amit a MINI bent tud. Olyan bámulatos technikával hozták össze a modern kor kihívásait és a retro kellékeket, hogy meg sem merjük kérdőjelezni a középkonzolra tett ablakemelők értelmét. Az is bocsánatos bűn, hogy a fémes hatású elemek egytől-egyik szürke plasztikból készültek, nyílván a szigorú biztonsági követelmények értelmében. A MINI ugyanis parányi méretei ellenére biztonságos autó. Az Euro NCAP törésteszt négycsillagos eredményt hozott neki.
Akit érdekel az autó ára, nézze meg a következő oldalon a táblázatban. Nem merem leírni, mert attól bennem is összedől a kép. Drága, mint minden divatcikk. Pont annyira, hogy egyediségét jó darabig megőrizze. Mert egy MINI tulajdonos jobban élvezi a feltűnést, mint azt, amit az autó vezethetősége ad.
| MOTORADATOK | |
| Lökettérfogat (ccm) | 1598 |
| Furat x löket (mm) | 77,0×85,8 |
| Hengerek / szelepek száma | S4/16 |
| Max. teljesítmény (kW[LE]/ford.) | 125(170)/6000 |
| Max. nyomaték (Nm/ford.) | 220/4000 |
| MENETTELJESÍTMÉNYEK | |
| Gyorsulás (s, 0-100 km/h) | 7,4 |
| Végsebesség (km/h) | 215 |
| FOGYASZTÁS | |
| Város (l/100 km) | 11,8 |
| Lakott területen kívül (l/100 km) | 7,1 |
| Vegyes (l/100 km) | 8,8 |
| CO2 kibocsátás (g/km) | 211 |
| MÉRETEK | |
| Hosszúság/szélesség/magasság (mm) | 3655x1925x1415 |
| Tengelytáv (mm) | 2467 |
| Csomagtér (liter) | 120-605 |
| Menetkész tömeg/terhelhetőség (kg) | 1315/325 |
| Üzemanyagtank kapacitás (liter) | 50 |
| Gumiméret | 195/55 R16 |
| ÁR, KÖLTSÉGEK | |
| Alapár (forint) | 7 154 000 |
| Konkurensek (forint) | VW Beetle 1.8T (150 LE): 5 936 000 |
| Tesztelt autó ára (forint) | 8 129 600 |
| A szériafelszereltség fontosabb tételei | Sportfutómű, 16 colos könnyűfém felnik, sportülések, isofix gyerekülés rögzítés a hátsó üléseken, manuális légkondicionáló, elektromos ablakemelő, központi zár távirányítással, blokkolásgátló, menetstabilizáló elektronika, első és oldalsó légzsákok, riasztó a tesztelt autó extrái: szövet/bőr kárpit, multifunkciós kormánykerék, fehér csíkok a motorháztetőn, 17 colos könnyűfémfelnik, szélterelő, ülésfűtés, fedélzeti számítógép, CD-s rádió |
| ÉRTÉKELÉS | |
| a vezess.hu véleménye | Várunk egy még erősebb motorra, de csak azért, hogy legyen apropója egy újabb tesztnek. A MINI Cooper S Cabrio az egyetlen felnőttkori közúti gokart, divatruhában, a figyelem folyamatos középpontjában. |
| Pontszám (max. 10) | 8,0 pont |
