2009.11.09. 11:35

Szöveg: Baka Gábor

1 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Törik az új autókat

Kulcsszavak: Campos, Peter Windsor, USF1, Bruno Senna, 2010


A jövőre érkező Campos-csapat versenyzője, Bruno Senna egy friss interjúban azt mondta, hogy ők haladnak a legjobban az új csapatok közül, már a hivatalos törésteszten is túl van a neves olasz műhely, a Dallara által épített Forma-1-es autó.

"Az újak közül a Campos áll a legjobban. Az autó már teljesítette a frontális és az oldalirányú, azaz a legfontosabb törésteszteket" - nyilatkozta Senna egy brazil rádiónak, miután vasárnap meglátogatta a Dallara központját.

A német Auto Motor und Sport nemrég arról írt, hogy az egyik másik új belépő, az amerikai USF1 viszont sehol sem tart a felkészüléssel, ezért valószínűtlen, hogy ott lesznek majd a szezonnyitón. A lap Ross Brawnt is idézte, aki elmondta, hogy ők a Brawnnál már két hónapja folytatják a töréspróbákat, és az újaknak is itt kellene tartaniuk.

A USF1 alapító-sportigazgatója, Peter Windsor azonban cáfolta, hogy bajban lennének.

"Ez a hír német-svájci irányból, a BMW Sauber területéről származik" - utalt Windsor arra, hogy a Sauber jelenleg még arra vár, hogy egy kiszálló helyett léphessen vissza az F1-be.

"Egy tekintélyes magazin azt közölte az olvasóival, hogy még egyetlen töréstesztet sem végeztünk, ezért a jövő évi indulásunk esélye nulla. Az igazság azonban az, hogy már sikeresen teszteltünk több alkatrészt is, az ütemterv szerint haladunk. Mint minden csapat, mi is tesszük a dolgunkat, és nem azzal töltjük az időnket, hogy minden lépésünkről külön beszámolunk" - mondta az angol.

Windsor azt is kiemelte, hogy az Auto Motor und Sport szerinte "alákérdezéssel" adta Ross Brawn szájába az elhangzottakat, és hangsúlyozta, hogy nagyon jóban vannak a Brawnnal, épp nemrég vásároltak tőlük néhány kamiont.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 1, összesen: 1)

senga2 - 2009.11.09   18:37

Brawn pont az a fajta, akinek a szájába lehet adni a szavakat? Nem hiszem.
A Brawn a kamionokat is el kellett, hogy adja, mert Button fizujából annyi hiányzott?

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés



Nyereményjáték

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

WEBÁRUHÁZHirdetés

ELŐZŐ FUTAM

Brazil Nagydíj

Futam: 2011.11.27

Pilóták

Lewis Hamilton

Lewis Hamilton

McLaren-Mercedes

Szmogriadó: mi lesz 700 ezer autóval?

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne soroltatni egy másik kategóriába.

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne ...

Szavazás

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor Hóban-fagyban a ralisztárok Hóban-fagyban a ralisztárok Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök
Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó