Augusztus 31-én közösen ellenőriztek a röszkei átkelőnél egy szerb rendszámú autót a Készenléti Rendőrség szegedi egységének munkatársai, valamint a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség járőrei. Gyanú merült fel ugyanis azzal kapcsolatban, hogy a Hyundai-ban illegális árut akarnak Szerbiából hazánkba csempészni.




A nyomozók jelzésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai is tüzetesen átvizsgálták az autót. Bevetették kábítószer-kereső kutyájukat is, de nem talált drogot, így azt szállítmányként kizárták. Amikor azonban a kocsi pótkerekét vizsgálták, már tapintásra is érezték, hogy valamit elrejtettek benne. A gyanút a röntgenberendezés is igazolta, a gumiabroncsban pisztolyok sziluettje rajzolódott ki.
Amikor a bűnügyi technikusok szétvágták az abroncsot, ruhákba tekerve öt maroklőfegyver került elő: három Browning pisztoly – két jugoszláv és egy csehszlovák gyártmány –, illetve ezenfelül két török Blow TR gáz-riasztó fegyver, de mindegyiket átalakították. A pisztolyok egy-egy tárral rendelkeztek, de töltetlen állapotban voltak. A fegyverszakértő az elsődleges vizsgálatok alapján megállapította, hogy valamennyi működőképes és lövés leadására alkalmas.
Ezen lőfegyverek behozatala, kivitele és szállítása is engedélyhez kötött az Európai Unióban. Az 54 éves szerb férfinak nem volt ilyen hatósági dokumentuma. A szegedi nyomozók előállították a férfit, majd gyanúsítottként hallgatták ki lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt. A rendőrök bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.
A nyomozás zajlik annak megállapítása céljából, hogy honnan származhatnak a fegyverek, mi volt a célállomásuk, és a gyanúsítottnak lehetnek-e bűntársai.



