Magyarországon kisebb-nagyobb mértékben nagyjából minden harmadik embert érint valamilyen allergia, így a pollenszezon hatása az utakon sem elhanyagolható. A Közlekedéstudományi Intézet arra hívja fel a figyelmet, hogy az allergiás tünetek vezetés közben jóval többet jelenthetnek egyszerű kellemetlenségnél.
A leglátványosabb probléma a tüsszentés
A parlagfűszezon közepén járunk, a szárazság miatt kicsit enyhébb a dolog, de most már nálam is erősek a tünetek, amik majdnem szeptember végig meg is szoktak maradni.
Borzasztó a reggeli, csipától behegesztett szem, a folyamatos szájpadlás viszketés, az orromba pedig mintha két parafadugót nyomtak volna. De talán a legbosszantóbb a tüsszentésroham, ami a nap bármely szakaszában, a legváratlanabb helyzetekben tör rá az emberre. Igen, vezetés közben is.
Ilyenkor ösztönösen becsukjuk a szemünket, egy hevesebb roham pedig akár több pillanatra is teljesen elvonhatja a figyelmét az útról. Nem vicc, simán előfordul, hogy 15-20 tüsszentés is követi egymást.
Nagyobb sebességnél pedig az autó jelentős távolságot tehet meg úgy, hogy a sofőr gyakorlatilag nem látja, mi történik körülötte.
Nem csak a tüsszentés jelenthet gondot, a könnyező, viszkető szem szintén elterelheti a figyelmet. Az allergiás nátha ráadásul az alvást is rontja, így nappali fáradtságot, álmosságot és koncentrációs problémákat okoz. Nem jó hír ez a hozzám hasonló cipőben járóknak: de ezek már közvetlenül befolyásolják a reakcióidőt és a vezetési teljesítményt.
A gyógyszerre is figyelni kell
Van egy kevésbé nyilvánvaló kockázat is. Egyes allergia elleni készítmények mellékhatásként álmosságot, szédülést, tompaságot, látászavart vagy lassabb reakciókat okozhatnak.
Ezért új gyógyszer alkalmazásakor érdemes elolvasni a betegtájékoztatót, illetve megkérdezni az orvost vagy a gyógyszerészt arról, hogy az adott készítmény mellett biztonságosan lehet-e vezetni. Ha valaki a gyógyszer bevétele után álmosnak, kótyagosnak érzi magát, vagy nehezebben koncentrál, nem érdemes volán mögé ülni, pláne nem szabad bevállalni hosszabb utakat, egyedül.
Az autóban egyébként csökkenthető a pollenterhelés
Érdemes megfelelő állapotban tartani a pollenszűrőt, erős pollenkoncentráció esetén pedig az ablakok lehúzása helyett a légkondit használni. És persze a klímát is normális karban kell tartani, különben inkább be se kapcsold!
Ha menet közben kezdődik erős tüsszögési roham, a legbiztonságosabb megoldás nem az, hogy vezetés közben próbáljuk kezelni a tüneteket. Ilyenkor érdemes biztonságos helyen megállni, és csak akkor továbbindulni, amikor ismét teljes figyelemmel az útra tudunk koncentrálni.
És egy jó tanács: legyen minimum egy 100-as csomag zsebkendő kéznél az autóban is…
Az allergia önmagában természetesen nem jelenti azt, hogy valaki ne vezethetne biztonságosan. Amikor azonban jönnek az erős tünetek, már közlekedésbiztonsági kockázattal is számolni kell.



