„Nem lepett meg, amikor a délutáni csúcsforgalomban megláttam a visszapillantóban a sor mellett előreguruló motorost” – kezdi levelét Olvasónk, aki képeket is mellékelt üzenetéhez. „Az azonban már igen, amikor hátulról azt láttam, hogy begipszelt lábbal motorozik” – tette hozzá.

Valóban döbbenetes lehetett a látvány, melyet Dunaharasztiban rögzítettek. Egyértelműen látható a fotókon, hogy a motoros bal lába lóg, nincs fenn a lábtartón, kicsit mintha el is tartaná a járművétől. Ennek ellenére ugyanúgy haladt előre a levél írója szerint, mintha teljesen ép lenne.

Egyfelől mondhatnánk, hogy egy hőssel van dolgunk, akit még a lábtörés se tart vissza a motorozástól. Másfelől azonban azt sem lehet elítélni, ha valaki ezen megrökönyödik, hiszen felmerül a kérdés, hogy vajon minden esetben ura-e a járművének azzal együtt is, hogy egyik lábát teljesen másképp használja.
Érdekes módon a KRESZ nem rendelkezik az ilyen esetekről külön, csupán azt állítja, hogy olyan vezethet, aki a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban van. Innentől kezdve az illető saját ítélőképességére van bízva, hogy volán mögé ül-e, vagy jelen esetben nyeregbe pattan-e.


