A Police.hu egy néhány héttel ezelőtti esetről számolt be, melyben a váci rendőrök július 24-én délelőtt Szokolyán állítottak meg egy tehergépkocsit. Rutinellenőrzésnek indult, de hamar fordulatot vett.

Az igazoltatáskor kiderült, hogy az 53 éves férfinek nincs is érvényes jogosítványa: korábban ittas járművezetés miatt tiltották el, majd utánképzésre kötelezték. Bár az eltiltása már lejárt, az utánképzést még nem fejezte be.

A rendőrök megszondáztatták a férfit, az eredmény pozitív lett. Ráadásul nem egyedül ült a teherautóban: 12 éves fia is vele utazott. Végül egy szomszéd érkezett a gyermekért, és hazavitte.

A sofőrt a Váci Rendőrkapitányságon állították elő, ittas járművezetés miatt büntető-, engedély nélküli vezetés miatt pedig szabálysértési eljárás indult vele szemben. Részletes vallomást nem tett, de a cselekményt elismerte. A rendőrök mindkét eljárást befejezték, az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.