A múlt héten került megrendezésre Las Vegasban a híres SEMA Show, ami évről évre felvonultatja az autós világ legdurvább tuning gépeit, gyáriakat és különböző cégek, garázsok által megvadított modelleket egyaránt. Bátran állíthatjuk, hogy  a világ legszínesebb autós kiállításáról van szó, a standokon számos gyártó bemutatkozik, és nem számít, hogy sportosra faragott családi egyterű, pokolian erős terepjáró, vagy a gyári állapotnál még jobban megbolondított sportmodellt visznek, itt mindnek van helye.
Helyet kapnak az igazi különlegességek is, mint például a hot-rodok és a porig ültetett járművek, amik mindig is kuriózumnak számítanak autós körökben. Persze csak akkor, ha igényesen vannak megépítve, de ezt inkább vissza is szívom, hiszen a SEMA azért nem egy átlagos rendezvény. 

Dually Hauler

Jeb Greenstone, az amerikai Cutworm Specialties garázs tulajdonosa és ügyvezetője tervezte ezt a nem mindennapi járművet, amivel meg is nyerték a 2013-as SEMA ” Ride Your Hauler to SEMA” (csapasd dömperrel a SEMA-ra) versenyét, így kiemelt helyet kapott a Las Vegas Convention Centerben.
Porba ültetett vadállatok 1
Porba ültetett vadállatok 2

Porba ültetett vadállatok

Porba ültetett vadállatok

Porba ültetett vadállatok 29
Porba ültetett vadállatok 30
Porba ültetett vadállatok 31
Porba ültetett vadállatok 32
Porba ültetett vadállatok 33
Porba ültetett vadállatok 34
Porba ültetett vadállatok 35
Porba ültetett vadállatok 36
Porba ültetett vadállatok 37
Porba ültetett vadállatok 38
Porba ültetett vadállatok 39
Porba ültetett vadállatok 40
Porba ültetett vadállatok 41
Porba ültetett vadállatok 42
Porba ültetett vadállatok 43
Porba ültetett vadállatok 44
Porba ültetett vadállatok 45
Porba ültetett vadállatok 46
Porba ültetett vadállatok 47
Porba ültetett vadállatok 48
Porba ültetett vadállatok 49
Porba ültetett vadállatok 50
Porba ültetett vadállatok 51
Porba ültetett vadállatok 52
Porba ültetett vadállatok 53
Porba ültetett vadállatok 54
Fotó megosztása:
Porba ültetett vadállatok 55
Greenstone elmondása szerint az autó megtartja a stílus jellegzetességeit, ugyanakkor egyedi megoldások is megtalálhatóak rajta. Az első futómű hosszan előre van nyújtva, hátul pedig négy darab kerék feszül az aszfaltra. A teljes alumínium váz az 1930-1931-es Ford Model-A kisteherautó tervei alapján készült, a felfüggesztések, tengelyek és a kerékrögzítő anyák pedig mind saját fejlesztések. A motor egy 1967-es Lincoln 460 V8, ami 575 és 600 lóerő között teljesít.
Porba ültetett vadállatok 56
A belső teret kézzel készítették, beleértve az ülést, a műszerfalat, a kormánykereket és még pedálokat is. A Dually Hauler elkészítése nagyjából hat hónapját vette igénybe a hayesville-i műhelynek. 

1965 Ford Mustang

Porba ültetett vadállatok 57
Nem tipikus hot-rod, de mindenképp helye van a cikkben a Ring Brothers motorház nélküli, teljesen szénszálas Mustangjának. Maga az autó pár centivel szélesebb, mint az eredeti modell, így még robusztusabb hatást kelt. 
Porba ültetett vadállatok 58
Mivel az izomkolosszust a komplett első borítástól megszabadították, csupasz valójában láthatjuk a V8-as kompresszoros motort. Fontos még megemlíteni, hogy hátulra független felfüggesztést kapott, aminek a magassága állítható.

1969 Ford Torino Talladega GT Special

A Rad Rides by Troy csapat készítette el a hatvanas évek NASCAR-autóira emlékeztető Fordot. Akkoriban olyan híres pilóták versenyeztek a sorozatban, mint Mario Andretti, Dan Gurney és David Pearson. 
Porba ültetett vadállatok 59
A GT Special motorháza alatt egy Ford Boss 429-es blokk lapul, ami különböző átalakításoknak köszönhetően 750 lóerőt küld a hátsó kerekekre, mindezt egy 5 fokozatú Termec váltó segítségével. A külső megjelenést két egyedi szín kombinációja dobja fel, méghozzá a  “Tennessee Whiskey-arany” és “daytonai homok” árnyalatok. Milyen menő nevük van már, ki ne szeretne ilyen színt verdájára?
Porba ültetett vadállatok 60

1951 Studebaker

Porba ültetett vadállatok 61
Az autó érdekessége, hogy 1951-ben a Studbaker amerikai autóvállalat nem gyártott fabetétes autót, pláne nem olyat aminek kupéformája volt, így a Hill Rod & Custom elkészítette a klasszikus forma egyedi változatát, aminek V8-as motorját egy Ford Edselből kölcsönözték. 

Thriftmaster

A gyönyörű pick-up alapja a Chevrolet 3100, a hatalmas, domború motorház alatt 5,3 literes V8-as 315 lóerő motor található, ami igény szerint 435 pacira bővíthető egy  Magnuson kompresszor-rendszerrel. 
Porba ültetett vadállatok 62
A vásárlók ötfokozatú manuális, vagy négysebességes automata váltóval rendelhetik. A külsőre klasszikus kinézetű jármű bizony modern technikákkal van felszerelve: négy tárcsafék segíti a megállásban, független első felfüggesztést kapott, Kenwood navigációs rendszert és internetelérést, fedélzeti wi-fivel megtámogatva. 
Porba ültetett vadállatok 63
Az üléseken bölénybőr feszül, amit kézzel késztettek és varrtak, így ezzel, és a fent említett csomaggal, az autó 220 000 dollárba kerül, azaz közel 50 millió forintba. 
Porba ültetett vadállatok 64
A kiállítás ideje alatt pedig a platón helyet kapott az Icon cég elektromos bringája is, az E-Flyer. Mindössze ötven modellt gyártottak belőle, és mindegyik ugyanebben a retro stílusban készült. Az akksival 65 kilométert utazhatunk egy feltöltéssel, csúcssebessége pedig 60 kilométer/óra körül mozog. A váz alumíniumból, a villák acélból készültek. Ára átszámítva 1 millió forint.
Porba ültetett vadállatok 65