Röviden – Opel Crossland X 1.2T
Mi ez? A Peugeot 2008 alapjaira épült kis Opel szabadidő-autó
Mit tud? Semmiben sem marad el a riválisaitól, belső térkínálata átlag feletti
Mibe kerül? 4,45 millióról indul az alapváltozat ára, a képeken látható autó immár 6,68 millió forint
Kinek jó? Kutyásoknak, macskások is, amúgy mindenkinek, aki kisebb családi autóban gondolkodik

Az európai autóipar kisgömböce, Carlos Tavares, Önéletrajz, Megjelent 2031, Párizs. Idézet: „Most már bevallhatom, már 2012-ben élénken gyűjtöttünk minden infót az Opelről, amikor a német cég vezetőivel tárgyaltunk a későbbi 2008 platformjának átadásáról, amire aztán egy kis SUV-ot építettek maguknak. Ezt dobták piacra öt évvel később Crossland X néven, szegények, nagyjából pont akkor, amikor bejelentettük, hogy megvesszük őket szőröstül-bőröstül a GM-től.”

Természetesen viccelek a képzeletbeli kiadvány idézésével.

A PSA atyaúristene eddig nem árult el pikáns részleteket az Opel bekebelezésének előzményeiről, de talán egyszer kiderül, hogy a 2008/Crossland együttműködés játszott-e valamifajta trójai faló szerepet az európai autóipar egyik leghatalmasabb bizniszében. Azaz a francia és a német topmenedzsereknek ez az együttműködése elősegítette-e bármilyen mértékben, hogy a Peugeot később megvegye az Opelt.

A 2008 alapjaira minden esetre megépült a Crossland X, amit feltöltővel erősített 1,2-es, benzines motorral próbáltunk ki.

Külső

Sokkal harmonikusabb francia kétpetéjű ikertesójánál, nyugisabb a dizájnja. Érdekes módon a Peugeot crossoveréről ordít az innen is kicsit, onnan is kicsit autóépítő módszer, a belőle táplálkozó Crossland X formája egységes, újszülött autót mutat. Pedig a vázstruktúra mellett olyan apróságok is közösek, mint a szélvédő, és tessék csak megnézni: a bal oldalon lehet tankolni ebbe a „német” autóba.

22 fotó

Az orra nagyon Mokka X-szerű, ám oldalról sokkal kevésbé macsós. Tetszik az első ajtóba vájt, fekvő V-betű, és a tetőív hátsó találkozása is ötletes a lámpával. 4,21 méteres hosszával, 1,76 méteres szélességével és 1,6 méteres magasságával 5-6 centivel kisebb minden irányba, mint a Mokka X, azaz az Opel immár két versenyzőt futtat a kisméretű szabadidő-autók Európa-szerte rendkívül népszerű mezőnyében. Gyakorlatilag két tök ugyanakkora crossovert, de egészen más ruhában, így még több vevőre lőnek: a régebbi erőteljesebb, ez barátságosabb külsejű.

Belső

Itt már bajba kerülne, akit bekötött szemmel ültetnénk be bármelyikbe, és el kellene találnia a modell nevét. A Mokka X-ben tavaly bemutatott, a facelift előttinél határozottan egyszerűbb és kellemesebb formájú műszerfalat szerelték át ide apró módosításokkal. Cseppet más a központi műszeregység, felette a borítás íve, kétoldalt a szellőzőnyílások formája, és hasonlók. Bocsánat, de itt muszáj megkérdezni, hogy ebben az autóban a külső fémlemezeket leszámítva semmi sem eredeti?

Trójai Pözsó? 6

Rendben vannak az anyagok, akár VW is lehetne, annyira átgondolt. Csak kedvesebb

Az adott külső méretek és tengelytáv (2,6 méter itt, 2,55 méter a Mokkánál) mellett bent is ugyanazzal a nagyságú térrel találkozik az ember. Érdekes lenne kihallgatni egy Opel-szalonba kisméretű SUV-ért betérő vevőnek magyarázó értékesítőt, hogy a külsőn kívül milyen saját értékekre hívja fel a figyelmet, ha egyiket, avagy a másikat ajnározza. És vajon akkor mit mond, amikor a tapasztalt vásárlójelölt sorolni kezdi a Peugeot-alkatrészeket: ajtóborító elem, ablakemelő kapcsolók, a plexilapot használó head-up display, az indítógomb, és még a slusszkulcs is.

A duplapadlós csomagtartót ellenben mindenképpen dicsérheti. Leghátulra tolt üléspaddal 410 literes, előre húzva 520 literes, akár családi nyaraláshoz is elégséges a hely. Lehajtott háttámlákkal pedig két felnőtt kerékpárt is képes befogadni, a gyári colostokot használók szerint ilyenkor 1255 literes.

Technika

Nem tudunk mást tenni, folytatjuk az előbb megkezdett sort: az összes motor a franciáktól jön. A PF1 nevű padlólemez szintén, a Watt-himba nélküli futómű dettó, a kábelezés is – próbálok semmit nem kihagyni. Rögtön megjegyzem itt, mielőtt valaki gúnyolódásnak venné, szó nincs erről, bármelyik népszerű, remek Škoda tesztjében hasonlóan lehetne sorolni a VW alkotóelemeket (meg Audi tesztekben is), de a Bentley-kben is találni Audi-alkatrészt. Renault-Nissan dettó, és hosszan lehetne sorolni az evidens példákat, csak hát egy Opelben mégis szokatlan a sok-sok Peugeot-elem. Idővel megszokjuk.

Trójai Pözsó? 7

Legalább őszinte – sehol semmi Opel-feliratos burkolat. A pici, háromhengeres blokk is kitölti tisztességesen a helyet

Szívó 1.2-essel indul a háromhengeres benzinesek sora (81 lóerő), nem próbáltam, de őszintén szólva nem is hiányzik az életemből, utána jön immár 110 vagy 130 lóerővel a turbósított 1.2-es. Dízelből 1.6-osokat szerelnek a rövidke orrba 99 és 120 lóerővel, ezek átlagos fogyasztása a gyári adatok szerint 3,8 és 4 liter száz kilométeren.

Vezetés

Közhely, hogy a franciák ülései általában kényelmesek, a németeké meg jók, az Opel ülései pedig mind közül is sokszor a legjobbak. Szerencsére a tesztautóban utóbbiakat szereltek AGR-tanúsítvánnyal, nagyon rendben vannak. Manapság már vékonynak kell mondjam a Crossland oszlopait, amik közül tisztességesen átlátjuk a kasznit. Még akkor is ezt mondom, ha a 360 fokosnak vélt tolatókamera képe olykor csak az autó egy részét mutatja hátramenetben. Ám miután elindulunk, másfajta meglepetésben van részünk.

Hiszen ez nem Peugeot, hanem Opel! Indokolt a felkiáltójel azok után, hogy mennyi mindene jön a franciáktól, ám az autó hangolása, viselkedése, mechanikus nyersessége rendkívül hasonló a Mokka X-éhez. Pár héttel ennek az autónak a tesztelése előtt volt nálam 2 hétig egy példány, egészen friss emlékekre alapozva állítom ezt. Nagyon-nagyon hasonlóra hangolták.

Trójai Pözsó? 8

Picit kisebb a Mokkánl, picit nagyobb tengelytávval

Karcos és túl hosszú utat jár be itt is a hatfokozatú váltó karja, viszont némi turbólyuk után a háromhengeres motor a középtartományban nyomatékos (maximálisan 230 Nm), és 130 lóerős teljesítménye normálisan mozgatja a mindössze 1200 kilós autót. 90-nél kétezret forog, ilyen nyugis tempónál akár 4,5 liter alatt is elgurul, míg Budapest araszolósabb belvárosában akár 8 litert is eléget. Összességében nálam 6,1 liter lett az átlagfogyasztása. A kormánya érzéketlen, de jó mozgású, korrektül összerakott autó.

Kis, benzines szabadidő-autók – Alapárak, forint
Opel Crossland X 1.2T Enjoy (130 LE), kézi váltós 5 010 000
Renault Captur 1.2 TCe XMod (118 LE), kézi váltós 5 399 000
Mazda CX-3 G120 Emotion (120 LE), kézi váltós 4 749 900
Nissan Juke 1.2 DIG-T Acenta (115 LE), kézi váltós 4 710 000

Költségek

Határozottan javít az összképen az árcédula, ami kissé meg is lepett a bő 9 milliós Mokka után. 4,45 millió forintról indul ötfokozatú váltóval a 81 lóerős alapváltozat, a 110 lovas benzines 4,95 millióról, a 130 lóerős 5,01 millióról, mind Enjoy felszereltséggel. Ez a tesztautó már az 5,43 milliós Innovation változat, amibe pluszban belepakoltak pár extrát.

Trójai Pözsó? 9

Mokka?

230 ezer forintjával ezek közül a legdrágább a Világítás csomag (ledek, automatikus fényszóró stb.), majd lefelé haladva jön 220 ezerért a Park and Go csomag (holttérfigyeló, parkoló asszisztens, tolatókamera stb.), 200 ezer a napfénytető, 138 ezer a navis infotainment, 110 az üléskárpit, 90 a Téli csomag a fűtehtő ülésekkel és kormánnyal, 80 a kulcs nélküli nyitás és indítás, meg van még pár apróság, amikkel együtt 6,68 millió a tesztautó ára úgy, hogy elengedtek 300 ezer forintot akcióban.

Ennyiért ez az az autó az olcsóbbak között van a kategóriában. Alapára is, extrái árazása is, amit máris visszajeleznek európai értékesítési adatai: alig tudnak eleget gyártani belőle.

Értékelés

Reméljük Tavares 2031-es önéletrajzában szerepel majd, hogy nem csak a Peugeot járt jól a crosslandos együttműködéssel, hanem az Opel is. Habár – és itt nagy levegőt veszünk – a kettő most már ugyanaz, csak egyetlen kasszában csörög az euró. És azt Párizsban őrzik.

Mellette – Ellene
  • Barátságos, szélsőségektől mentes dizájn
  • Kellemes belső
  • A kategóra átlaga feletti belső tér
  • Szintén méretes csomagtartó
  • Korrekt összeszerelés
  • Egyre szerényebb presztízs
  • Rengeteg máshonnan ismerős alkatrész
  • Nyers hajtáslánc
Hogy tetszik az Opel Crossland? Pontozd!
átlag
6.57
szavazat
472
Hogy tetszik az Opel Crossland? Pontozd!