Az E65 kódnévre keresztelt legújabb 7-es BMW külsejét illetően a legszélsőségesebb vélemények is elhangzottak már. Lassan a bajor márka főhadiszállásán is kezdik kapiskálni, hogy a radikális forma nem telitalálat ebben a kategóriában, és ezért az új ötös BMW már jóval szelídebb külsővel kerül bemutatásra a jövő év során.

A kémfotók és különböző előrajzok láttán sokan reménykedtek benne, hogy talán a szériagyártás megkezdéséig észhez tér a BMW és sutba dobja a bajor gyár új vezető formatervezője által papírra vetett formát. Ám a BMW vezetői hajthatatlanok voltak, és az örök életűnek tűnő E60-as kódú hetes BMW-t a sokkoló hetes BMW-vel váltotta fel tavaly szeptemberben.

Lassan már egy éve látható az E65-ös hetes, így a kezdetben igencsak idegennek tűnő külsőt kezdi megszokni a szem. Az elődjénél jóval robusztusabb, sportosabb karosszéria legsarkosabb pontja a csomagtérfedél, melyben sokan a Dacia utólagos műanyag fedelét vélik felfedezni. Az új hetes BMW egyértelműen a sportosságot és az erőteljes megjelenést helyezi előtérbe. 4,5 centivel hosszabb elődjénél, mégis zömökebbnek hat. Már alakjával is sugározza magabiztos teljesítményét.

Az új hetes azonban nem csak külsejében kínál szokatlan design-t, hanem a belső teret is alaposan átformálták. A középkonzolon az ebben a kategóriában megszokotthoz képest minimális mennyiségű kapcsolót találunk. A középső szellőzőrács alatti vékony sávban csak a legszükségesebb gombokat helyezték el, így itt található a fűtés kezelőszerve, valamint az elakadásjelző és a központi zár nyomógombja. A többi beállításhoz hiába is keresnénk gombot vagy tolókapcsolót, azt sehol sem leljük.

A két első ülés közt sem a megszokott váltókart találjuk, hanem egy fémes színű, fura alakú pogácsát. Ez a süti a BMW szótárban iDrive néven szerepel. A nyolc irányba nyomkodható joystick-kel végezhetjük el azokat a beállításokat, melyeknek nincs kapcsolója a középkonzolon. A forgókapcsoló nyomkodása közben a középkonzol tetején lévő kijelzőn követhetjük nyomon a menü állapotát.

Egy-két perces barangolás után már könnyedén kiismeri magát az ember az elsőre bonyolultnak tűnő menü-rengetegben. A menüben nemcsak a hifi beállításait programozhatjuk, hanem akár az interneten is szörfözhetünk, vagy az autó ezer féle beállítását változtathatjuk meg kényünk-kedvünk szerint. Az iDrive kezelése még vezetés közben sem okoz különösebb bonyodalmat, bár e-mail-jeinket nem tanácsos ilyenkor olvasgatni.

A belső kialakítása nagyon igényes. Ál fabetét ebben az árkategóriában természetesen nem megengedett, ám a BMW fabetétje minden elképzelést felülmúl. A pihe-puha tapintású világos betétet élvezetes simogatni és nagyon lakályossá teszi az autót.

Mivel a váltókart hagyományos helyéről kiszorított az i-drive forgó-nyomó kapcsolója, ezért az a kormányoszlopon található, ott, ahol hétköznapi autóban az ablakmosó karja. De a váltókart ne úgy képzeljük el, mint az amerikai autók, vagy a Wartburg kormánykapcsolóját. A kis bajuszkapcsoló egyszerűen újheggyel működtethető. Emellett a hat fokozat közt fel-le kapcsolgathatunk a kormány karimáján elhelyezett kapcsolókkal is. Vezetés közben a váltó elhelyezése fel sem tűnik, a kormányon lévő kapcsolók könnyen elérhetők.

Az új hetes kezdetben két motorral jelent meg, a 735i és 745i jelzéssel. A kisebbikben 3600 a nagyobbikban 4398 köbcentis motor dolgozik 272 illetve 333 lóerős teljesítménnyel. Mi a kisebbik modellt vezethettük. A 272 lóerős teljesítménnyel látatlanban bitang jó menettulajdonságokra számítanánk. A közel két tonnás üres súly azonban lelohasztja fantáziánkat. A 7,5 másodperces 100-ra gyorsulás nem érzékelhető, lomhábbnak tűnik az autó. Folyamatos gyorsításkor 0-ról a végtelen felé, érezni a nagy teljesítményt, ám ha visszaváltásra van szükség, és nem kézzel kapcsolgatunk, kicsit lassabb a menet. Érdemes azonban a manuális nyomkodás opciót választani (kézi sebességváltó nem rendelhető az új hetes BMW-be), ilyenkor ugyanis sokkal élvezetesebb és gyorsabb a visszakapcsolásból eredő kilövés.

Mondani sem kell, hogy az E65-os BMW is hátsókerék-hajtásos, a kényelmetlen helyzetekben pedig a menetstabilizáló elektronika végzi el azokat a korrigálásokat, melyeket a vezető nem képes. Gyorsan vett kanyarban az elektronika védelme ellenére a nagytestű limuzin is táncra perdíthető, vagyis a hátulja helyet próbál cserélni az elejével. Mielőtt azonban a vezető fejéből már kezdene kiszaladni a vér az ijedségtől, a VSC villámgyorsan rendezi a helyzetet. Ha megszokjuk ezt a viselkedést, minden egyes kanyar külön élvezetet jelent majd.

Az örök igazság, miszerint a külső nem számít, az új hetes BMW-re is igaz. Bármit is vélünk az autó megjelenését illetően, sorsdöntő amikor beülünk a kényelmes ülésbe és megtesszük az első métereket. És ebben az autó nagyon jó. Vezethetősége, élménye alapján az átcsoportosított váltókar és a nagyobb súly ellenére az új hetes is igazi BMW. Aki fogékony az újdonságokra, azonnal megkedveli a kezelőszerveket pótló iDrive rendszert, mely egyszerűbb kivitelben legközelebb az új ötös, kicsit később pedig a legkisebb BMW-ben, az 1-es sorozatban is bemutatkozik majd.