Sok magyar választja pihenése helyszínéül Görögországot,  a Peloponnészoszi-, a Halakidiki-félsziget vagy Athén környéke is elérhető autóval. Ám a Görögország felé vezető autózás külön műfaj, a bátrabb utazók vállalkozása. Nem egy magyarok által tökéletesre taposott ösvény, mint amilyen a horvát tengerparthoz vezet. 

Magyarországon még sokan úgy tervezik a nyaralást az csak akkor kezdődik, ha ott vagyunk a célnál. Pedig mag az utazás is lehet része a pihenésnek. Az utasoknak és a sofőrnek is jobb ha egy hosszú útba pihenőket tervezünk. Egy görög utazás alapjáraton is több mint ezer kilométer, amit megálló nélkül teljesíteni kínzó és balesetveszélyes élmény lehet. 

És ha már letérünk az autókonvojok sodró tömegéből, miért ne hoznánk ki a legtöbbet a lehetőségből?

Benzinkutak zsúfolt, zajos büféi helyett ehetünk helyi kulináris élményt kínáló étteremben, esetleg belenézünk egy kétezer éves város utcájába. Az alábbi helyek a Thesszaloniki, Halkidiki és az Olümposzi Riviéra felé tartók közös útvonala mellé fűzhetők fel.

Ha pedig utazunk, ne siessünk, fogadjuk el, hogy nem mindig a gyors célba érés a lényeg. Szánjunk rá akár két napot a nyugodt haladásra: sokkal több élménnyel fogunk gazdagodni.

Röszke után a legtöbb autós még nem akar megállni. Alig hagytuk el Magyarországot, a navigáció kijelzőjén továbbra is ijesztően sok számjegy sorakozik, viszont egy baki a határon elég indok lehet a nyújtózásnál tovább tartó kitérőre. Ilyenkor jön jól Palić első kitérőként.

Ne rohanj át a balkánon – így lesz az út is élmény Görögországig 1

Palić a fürdő épülete. Fotó: Wikimedia Commons

A tó és a régi üdülőnegyed nagyjából öt kilométerre fekszik az E75-östől. Öreg fák, széles sétány, vízpart és olyan épületek fogadnak, amelyek láttán még mindig otthon érezhetjük magunkat. A Víztornyot és a Vigadót Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte, ugyanaz az építészpáros, amely a szabadkai városházát is jegyzi.

A helyi turisztikai szervezet egy kilométeres, körülbelül félórás útvonalat ajánl a Víztoronytól a Nagy parkon, a Vigadón és a zenepavilonon át a tópartig.

Niš a görög út természetes felezőpontja

Budapesttől már elég messze van ahhoz, hogy mindenki szívesen kiszálljon, a tenger viszont még elég távol ahhoz, hogy egy rendes pihenő ne tűnjön időpazarlásnak.

A sofőr ebben a szakaszban már nem friss, csak lelkes, az utasok pedig ezen a ponton már csak a ropis zacskó alján összegyűlt sót ropogtatják. A város az A1-esről nagyjából 10–15 perces kitérő. A Nišava partján álló erődnél tisztes ebéd, történelmi emlékek, és elgémberedett lábat élesztő séta várja a fáradt utazót.

Ne rohanj át a balkánon – így lesz az út is élmény Görögországig 2

Nisben beülhetünk egy hamisítatlan helyi kisvendéglőbe. Fotó: SanitaHH/pxhere

Itt felfedezhetjük a hamisítatlan kafana kisvendéglők hangulatát, és megkóstolhatjuk azt a bureket, amit itthon hiába is próbálnánk utánozni.

A balkáni vendégszeretet jegyében minden fogás roskadásig telt asztalt jelent, a hatalmas grilltál csábító de a következő háromszáz kilométeren már kevésbé szórakoztató, ha a vezető úgy ül a volán mögött, mint egy jóllakott boa. Ćevapi vagy pljeskavica friss salátával, esetleg egy burek joghurttal bőven elég.

Még egy nagy levegő a tenger előtt

Észak-Macedóniában kopárabbak a hegyek, az aszfalt felett remeg a levegő. Szkopje az autópályáról csak újabb nagyvárosnak tűnik, közepén azonban néhány száz méteren belül két világot lehet bejárni.   Ez az a hely ahol még mindig a legkedveltebb utcai játék az itt a piros hol a piros, ahol az emberek vérében van a laza balkáni életvitel és a ritmus. Itt a legjobb balkáni kávé és azt már mindenki maga dönti el, hogy a harsány köztéri szobrok már a túlzó giccs kategóriát, vagy üde színfolt kategóriába esnek.

Ne rohanj át a balkánon – így lesz az út is élmény Görögországig 3

Szkopje, korok találkozása. Fotó: Wikimedia Commons

A Vardar fölött átvezető Kőhídon áthaladva léphetünk itt a korok, kultúrák között. Az egyik oldalon a monumentális, modern központ húzódik, a másikon Az óbazár macskaköves utcáin műhelyek, boltok, mecsetek, egykori fogadók és étkezők sorakoznak. Elég végigsétálni, inni egy erős kávét vagy limonádét, és figyelni, hogyan keveredik a török, albán, macedón és délszláv örökség.

Maga a belvárosi kör nagyjából egy óra alatt bejárható, de Szkopje nem gyors megálló. A lehajtás, a városi forgalom és a parkolókeresés miatt legalább két órával érdemes számolni. Aki késésben van, ne erőltesse. Aki még sosem járt a városban, annak viszont egy ilyen séta többet adhat, mint bármelyik újabb autópálya-pihenő.

Stobi: kétezer év az autópálya lehajtójánál

Ha csak egyetlen megállót választunk Észak-Macedóniában, Stobi a legjobb döntés. A romváros Gradsko közelében, közvetlenül az A1/E75 mellett fekszik. Nem kell városi forgalommal és parkolóvadászattal küzdeni: lehajtunk, és néhány perccel később már egy ókori település utcáin állunk.

Stobi a Vardar és a Crna folyó találkozásánál, kereskedelmi utak csomópontjában fejlődött várossá. Színház, bazilikák, fürdők, lakóházak és mozaikok maradtak fenn. Utcák futnak a házak között, udvarok nyílnak egymásból, és összeáll, hogyan működhetett a település az ókorban. 

Nyáron viszont Stobi könyörtelen: kevés az árnyék, a kövek ontják a meleget. Víz, sapka és naptej nélkül a kultúra felfedezése gyorsan túlélőtúrává válik.

Ne rohanj át a balkánon – így lesz az út is élmény Görögországig 5

Ókori emlékekben gazdag megállót is beiktathatunk. Fotó: Wikimedia Commons

A régészeti terület naponta látogatható, de a nyitvatartást indulás előtt ellenőrizni kell, főleg ha a határnál összeszedett késés miatt csak estére érnénk oda.

Közel a tenger

Stobi után az út a Vardar völgyében fut tovább. A Demir Kapija, vagyis a Vaskapu környékén a hegyek összezárnak, az autópálya sziklák, alagutak és hidak között halad. Ez a szakasz már önmagában látványosság, ráadásul nem kér külön megállót. Csak érdemes levenni a szemünket a hátralévő kilométerek számlálójáról – természetesen annak, aki éppen nem vezet.

A görög határ túloldalán megjelennek az első görög feliratok, az éttermek tábláin a citrom, az olíva és a fűszernövények ígérete, Thesszaloniki felé pedig szélesre nyílik a táj. A tenger még nem mindenhol látszik, de már ott van a levegőben az érkezés.

Ne rohanj át a balkánon – így lesz az út is élmény Görögországig 6

Görögországig az út is lehet érdekes. Fotó: Dimitris Vetsikas/Pixabay

Ezért érdemes a görög utat nem egyetlen hosszú nekifutásként kezelni. A cél persze a part, a hűvös víz és az első vacsora, amikor végre senkinek nem kell továbbvezetnie. De Palić, Niš, Szkopje vagy Stobi hozzátesz valamit, amit a legjobb autópálya-pihenő sem tud: történetet ad az utazásnak is. Így a nyaralás nem a szállás kulcsának átvételekor kezdődik, hanem már ott, amikor először letérünk az autópályáról. Érdemes kipróbálnod, hogy így is lehet.