Nem elégedett meg a szokásos módszerrel, egy közlemény kiadásával a NÚSZ, az autópálya-díjak befizetéseit szervező és pótdíjait kirovó állami vállalat, hanem megkérdezték, nincs-e kedvünk személyes interjú formájában meghallgatni, amit el akarnak mondani a sajtónak. Óvatosan tettük fel a kérdést: lehet azért MÁST is kérdezni? Lehetett. Bartal Tamás helyettes államtitkár, aki a NÚSZ igazgatóságának elnökeként adta az interjút, készségesen válaszolt azokra a kérdésekre is, amelyek régóta motoszkálnak bennünk a magyar autópálya-hálózat sajátságos díjfizetési rendszerét illetően. Kezdjük talán ezekkel:

– Egy adott gépjármű autópálya-matrica-státuszát hogyan lehet a legegyszerűbben lekérdezni? Illetve miért nem lehet az, hogy a benzinkúton a vásárlásnál is látsszon a rendszerben, hogy van-e érvényes matrica a járművön, és ha igen, milyen?

– A NÚSZ Zrt. telefonos ügyfélszolgálata (Call Center) tud felvilágosítást adni az adott gépjárműre vásárolt úthasználati jogosultságokkal kapcsolatban. A viszonteladói értékesítési rendszer, tehát például a benzinkutakon használt terminálok nem tudnak bekérdezni a központi adatbázisba. Ennek a funkciónak a megvalósítása, lefejlesztése a mostanitól egészen eltérő informatikai struktúra kialakítását igényli. A Call Center hívásával azonban a probléma orvosolható, hiszen az 0-24 órában rendelkezésre áll minden érdeklődő számára és ott meg tudják mondani, hogy az adott járműre van-e vagy nincs érvényes e-matrica kiváltva. (Örvendetes ez, hiszen korábban személyesen kellett bemenni a forgalmival a kézben egy ügyfélszolgálati irodába, ha nem tudta az ember, milyen matrica van a kocsin, amit épp használ. A szerk.)

Bartal Tamás, helyettes államtitkár, a NÚSZ ZRt. igazgatóságának elnöke

– Miért nincs összekötve a gépjármű-nyilvántartó rendszer és az e-matrica rendszer? Ha így lenne, nem lehetne az autós vagy a benzinkutas figyelmetlensége miatt téves kategóriára vásárolni a matricát, ami pedig jelenleg mindennapos eset a kisteherautósoknál, hétnél több személyes kisbuszok használóinál.

– A jogszabály a jelenleg használatban lévő működési modellt írja elő, amelyben a két rendszer nincs összekapcsolva. Most csak a pótdíjas esetekkel és a mentességekkel kapcsolatban lehet lekérni adatokat a gépjármű-nyilvántartó rendszerből.

– Utánfutókra, lakókocsikra milyen kategóriájú matricát kell vásárolni, illetve tömegüket tekintve ezeknél a járműveknél van-e megkülönböztetés?

– Nincs ilyen megkülönböztetés. Abban az esetben, ha D1 díjkategóriába tartozó jármű vontat, akkor nem kell e-matricát vásárolni a vontatmányra. Ha D2 vagy B2 díjkategóriába tartozó jármű vontat, akkor a vontatmányra az U díjkategóriába tartozó jogosultságot kell megvásárolni. (Egy kis magyarázat: a D2 a hétnél több személyes személyautók és a 3,5 tonna alatti kisteherautók kategóriája, a B2 a buszoké. Vagyis ha egy utánfutót vagy lakókocsit egy hétüléses Transporter vontat, nem kell rá külön matrica, ha kilencüléses vagy telilemezelt ablakú változat, akkor igen. Vesszek meg, ha ebben értem a logikát, de ez van. A matrica ára különben megegyezik a személyautó-matrica árával. A szerk.)

– Egy adott járműre miért lehet több autópálya matricát vásárolni? (pl. a férj nem tudja, hogy a felesége már megvette a matricát vagy eltűnt az igazoló jegy, stb.)

– Az értékesítési rendszer nem vizsgálja a vásárlás során, hogy egy adott járműre egy adott időszakra vonatkozóan van-e már érvényes jogosultság. Három megoldás is van ennek elkerülésére. Az internetes vásárlás során, tehát pl. a https://ematrica.nemzetiutdij.hu/ oldalon jelzést kap a vásárló, ha az adott időszakra már van érvényes jogosultsága. Másik opcióként a Call Center is tud információt adni az adott jármű matrica státuszáról. Ha az előző két lehetőséget az autós nem vette igénybe és feleslegesen váltott ki matricát, ezt a NÚSZ ügyfélszolgálati irodáin könnyen orvosolni tudjuk, hiszen ott a vevő kérheti a felesleges jogosultság visszavásárlását. (Kiemeltük a lényeget: ha bizonytalan a dolog, tessék neten venni a matricát és akkor elkerülhető a túlfizetés! A szerk.)

Az M30-as autópálya – fotó NIF

Ezek voltak a mi kérdéseink a rendszerrel kapcsolatban. Ezek pedig azok a szezonális aktualitások és kisebb változások, pontosítások, amiket a NÚSZ akart kidoboltatni rajtunk keresztül ország-világ számára:

  1. Lécci-lécci, autósok, motorosok, használjátok a netes, mobilappos vagy SMS-es vásárlási lehetőséget! A járművezetők kétharmada még mindig a benzinkúton áll sorban inkább a matricáért valamiért, pedig ott több a hibázás lehetősége.
  2. Ha valaki érvényes matrica nélkül hajt fel egy díjköteles útszakaszra, nem 60 perce van ott ingyen autózni, hanem 60 perce van megvenni a matricát! Teccikérteni: nem elég lemenni a legközelebbi lehajtónál egy órán belül, és megtörölni a homlokot, hogy fűűű, ezt megúsztam, hanem mindenképp meg kell venni utólag a jogosultságot, különben megy a bünti!
  3. A május 1-i és a pünkösdhétfői (május 21.) hosszú hétvége miatt azoknak az autósoknak, akiknek nincs éves jogosultságuk, a két darab heti helyett jobb megoldást kínál a havi e-matrica megvásárlása, hiszen ezzel pénzt spórolhatnak meg (a 10 napig érvényes D1 heti jogosultság ára 2×2975 Ft, míg a havi 4780 Ft).
  4. Ha egy meghatározott útvonalon közlekedünk, pl. gyakran járunk a Balatonhoz, érdemes megfontolni a megyei e-matricák azon kombinációjának a megvásárlását, amelyek lefedik ezt az útvonalat. Ha a főváros és a Balaton viszonylatát vizsgáljuk, akkor azt 3 megyei e-matrica megvásárlásával egész évre megoldhatjuk, és így az éves e-matrica árát alapul véve (42 875 Ft) sokat spórolhatunk (15 000 forintba kerül a három e-matrica). 2017-ben azoknak az autósoknak, akik ezt a megoldást választották, a NÚSZ számítása szerint összesen mintegy 1,2 milliárd forint maradt a zsebében.
  5.  2018. január 1. hatalmas változásokat hozott, hiszen ekkor lépett életbe az elmúlt évek legnagyobb módosításcsomagja az országos gyorsforgalmi úthálózat használatára vonatkozóan. A fontosabb változások közé tartozik a pótdíj-maximalizálás szabályainak átalakítása, a pótdíjfizetési határidők meghosszabbítása és a kedvezményes különbözeti pótdíj bevezetése. Minderről bővebben itt lehet tájékozódni.
  6. De azért itt is elmondjuk az újításokat: a pótdíjak maximalizálása lehetővé teszi, hogy adott időszakban keletkezett kettőnél több pótdíjfizetési kötelezettségét az úthasználó egy maximalizált, két alappótdíjnak megfelelő összeggel egyenlítheti ki. Ezt az eddigi szabályozás szerint az első felszólító levél kézhezvételét követő 15 naptári napon belül kellett kérvényeznie. A rövid határidő miatt sokan maradtak le erről, ezért a módosított díjrendelet alapján a kérelem benyújtására mostantól 75 nap áll rendelkezésre. Megszűnik az a korlát is, hogy a maximalizálási kérelmet egy rendszámra vonatkozóan évente csak egy alkalommal lehet benyújtani.
  7. A korábbi 30 nap helyett immár 60 nap áll rendelkezésre az alappótdíj megfizetésére. Az új szabályozás emellett több időt biztosít az ügyintézésre, teret enged az esetleges tévesztések kényelmesebb kezelésének, és elkerülhetővé teszi a tévesztésen (pl. rendszámelíráson) alapuló pótdíjazást.
  8. Olcsóbb lett a kategóriatévesztés pótdíja is. A leggyakoribb esetben, vagyis amikor D2 helyett D1 díjkategóriájú e‑matricát vásárolnak, a pótdíj összege fele a korábbi szintnek (14 875 Ft helyett csak 7500 Ft).
  9. A korábbiakkal ellentétben nem 4, hanem 3 gyermek után járó családi pótlék is alanyi jogosulttá teszi a kérelmezőket a részleges mentesség igénybevételére, vagyis arra, hogy D2 díjkategóriába tartozó járművükre D1 díjkategóriájú jogosultságot vásároljanak. A kedvezmény továbbra is regisztrációhoz kötött.
  10. Május elsejétől ismét jön a félárú motoros matrica! A motorkerékpárt használók a heti matricát eddig is fél áron vásárolhatták meg. Az évközi jogszabályváltozás lehetővé teszi a motoros szezon kezdetére a kedvezményes havi jogosultság megvásárlását is, bruttó 2500 forintért (a D1 havi e-matrica 4780 forintos ára helyett). A NÚSZ 2016-ban 76 283 darab heti motoros e-matricát értékesített (112,1 millió forint értékben), tavaly 84 523 darabot (124,2 millió forintért).

A NÚSZ 2017-es értékesítési mutatói alapján elmondható, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is dinamikusan nő az eladott e-matricák száma és az ebből származó bevétel. Tavaly az előző évvel összehasonlítva a járművezetők összességében 7,8 százalékkal több úthasználati jogosultságot vásároltak (13,9 millió darabot). Ez 2017-ben mintegy 68,73 milliárd forintos bevételt jelentett. Mivel az e-matrica árak 2012 óta változatlanok, az értékesítési adatok emelkedésének hátterében főként a hazai díjköteles úthálózat forgalmának erősödése, valamint az autósok jogkövető magatartásának javulása áll.

Külön figyelmet érdemel a megyei e-matricák iránti kereslet jelentős emelkedése. A 2015. január 1-én bevezetett típusból 2017-ben mintegy 1,73 millió darab fogyott, 208 ezerrel több, mint 2016-ban. Az éves és a megyei e-matricák értékesítési darabszámainak erőteljes növekedése azt jelzi, hogy a járművezetők az elmúlt években tudatosabbá váltak, miközben egyre inkább tisztában vannak lehetőségeikkel a díjköteles úthálózat használatát illetően.


Az autópálya-használati díjbevétel egyébként az állami költségvetésbe ömlik, nincs direkt kapcsolat a matricákért befizetett pénz és az autópálya-karbantartás között. Kár, mert ahogy látjuk, a nagyobb forgalom nem csak több pénzt jelent az államnak, hanem cseppet sem meglepő módon az autópálya gyorsabb elhasználódását is eredményezi.


És egy kis update a cikk megjelenése után: a kommentszekcióban felmerült egy csomó kérdés az autópálya-rendszerünkkel kapcsolatban: miért nincs egynapos matrica, miért nem ingyenes az összes elkerülő gyorsforgalmi (mint pl. az M0), stb. Ezek a kérdések nyilván bennünk is felmerültek, de hiába tettük fel a NÚSZ-nak őket, mert nem az ő kompetenciájuk. Korábban viszont cikkeztünk már ezekben a témákban, olvasnivaló itt meg itt például.

Forrás: apokrif töredék