Egy majdnem ötmillió kilométert futott taxival gazdagodott a Mercedes-Benz gyári múzeuma. A magyarul állólámpás, gyári kódja alapján W 115-ös típust egy görög taxisofőr adta át a múzeumnak.

A múzeum tudomása szerint a kék-fehér színű taxi érte el eddig a legnagyobb futásteljesítményt a világon a Mercedesek közül, legalábbis erről van tudomása a gyárnak.

4,6 millió kilométer meggyőző bizonyíték a régi Mercedesek tartósságára, nem véletlenül mondják németül, hogy “Nur ein Mercedes ist ein Mercedes”, azaz csak egy Mercedes lehet valódi Mercedes.

A 4,6 millió kilométert három motorral tette meg a Theszalonikiben dolgozó taxisofőr. A három dízelmotort összesen 11-szer újíttatta fel a tulajdonos.

A hihetetlen mennyiségű kilométert részben gyógyszer és betegszállítóként hajtotta bele az autóba a most 59 éves görög úr, amikor a volt Jugoszláviába ingázott. Több, mint 2000 jugoszláviai utat jegyzett fel az illető.

Grigoriosz Szachanidisz kenyérkereső autójának rendkívüli tartóssága miatti háláját levélben fejezte ki Jürgen Hubbertnek, a DaimlerChrysler AG nemrég nyugdíjba vonuló igazgatósági tagjának, aki a Mercedes Car Group élén állt. A tavalyi levél nyomán a görög taxist felkeresték a múzeum munkatársai, és rávették, hogy adja le autóját a gyári múzeumnak. Gregoriosz Szachanidisz állólámpás dízel taxija helyett egy Mercedes C 200 CDI-t vehet át.

A galériában található német levél fordítása:

Tisztelt Hubbert Professzor Úr!

Nevem Grigoriosz Szachanidisz, 1973 óta vagyok taxisofőr. 1981-ben Németországból, Waiblingenből egy használt dízel Mercedes-t vásároltam. (1976. októberi modell, 220 000 km). Az autót Görögországba hoztam, hogy taxiként használjam. Ezzel az autóval dolgozom taxisként a mai napig, napi 24 órában. 4 510 000 kilométert tettem meg vele. 11-szer cseréltem a dízelmotort. Minden alkatrész, amit az évek során felhasználtam, eredeti volt. (A Mercedes gyárból.)

Egyetlen egyszer sem történt műszaki meghibásodás útközben. Mivel 6 év múlva nyugdíjba megyek, szeretném a hátralévő időben megtartani az autót. Természetesen rászorul némi “renoválásra”.

Sajnos a törvényi előírás arra kényszerít, hogy lecseréljem. Mielőtt megválnék tőle, szeretném megköszönni az Önök cégének az autó erős konstrukcióját. Én vele kerestem a kenyeremet.

Úgy gondolom, hogy más autó nem bírná ki ennyi évig, és más autóban nem érezném ennyire biztonságban magam vezetés közben. Ha kollégákkal beszélgetek, azt mondom nekik, úgy érzem magam benne, mintha egy páncélost irányítanék. Gondoskodtam az autó hirdetéséről az athéni Taxi-Magazinban.

Mellékletek:

Küldök az archívumuk számára:
1. képeket
2. a tulajdonosváltás jegyzőkönyvét
3. alvázszámot

Remélem, hogy a Mercedes-Benz, autói jó konstrukciója révén, továbbadja a vezetőknek azt a biztonságérzetet, amit nekem nyújtott.

Köszönöm Önnek! Üdvözlettel, Szachanidisz Grigoriosz