A rendőrök június 6-án este Balatonkenese külterületén állították meg egy veterán autó vezetőjét és annak utasát, mivel korábban bejelentés érkezett arról, hogy az autó a forgalommal szemben közlekedett.
Kiderült, hogy az autót a két férfi Badacsonytomajról a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül vitte el, majd azzal Budapestre akartak menni. Az autó 25 éves sofőrjével és annak 24 éves utasával szemben a rendőrök alkoholszondás ellenőrzést végeztek, mivel mindkét férfi elismerte, hogy felváltva vezettek.
Mindkettőjüknél felmerült az alkoholfogyasztás gyanúja, így büntetőeljárást indítottak ellenük. Az is kiderült, hogy érvényes vezetői engedéllyel sem rendelkeztek a szendrőládi lakosok, emiatt szabálysértési eljárást is kezdeményeztek velük szemben.