A vádirati szerint a 19 éves vádlott 2019. július 16-án, a 22. számú főúton Balassagyarmat felől Őrhalom irányába vezette Opeljét. A jobb első ülésen barátnője, a hátsó ülés közepén barátnője 15 éves húga utazott.

A főút 29. számú kilométerszelvényének térségében, egy jobbra ívelő kanyarban záróvonal választja el a sávokat, és „Előzni tilos” jelzőtábla van kihelyezve. A vádlott már korábban is nagy sebességgel haladva több járművet megelőzött, majd miután észrevette, hogy előtte éppen a barátnője édesapja halad, elhatározta, hogy őt is megelőzi az előzési tilalom ellenére.

130-140 km/h-s sebességre gyorsított, a járműve teljes terjedelmével áttért a bal oldali forgalmi sávba, így haladt be a beláthatatlan útkanyarulatba.

Ugyanekkor érkezett szemből egy Volkswagen, amelynek a vezetője a kanyarban előző autó láttán fékezett és jobbra kormányozta a járművét, azonban a vádlott ekkorra a gépkocsija bal oldalának ütközött.

Az ütközés következtében a vádlott autója a levegőbe emelkedve többször átfordult, majd több alkalommal az úttestnek csapódva pattogva haladt tovább Őrhalom irányába, amerről egy újabb autó közeledett. Ennek vezetője a felé repülő jármű miatt balra, majd jobbra kormányozta autóját, de a vádlott gépkocsija érintőlegesen így is nekiütközött.

A második ütközés után a még ekkor is nagy sebességgel pörgő autó a bal oldali vízelvezető árokba vágódott, onnan visszapattant az úttestre, végül az első ütközés helyétől 100 méterre, eredeti menetirányával szembefordulva állt meg.

A hátul utazó lány nem volt bekötve, a borulások során kirepült a járműből, és egy füves-árkos területre zuhant. Nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.

A Balassagyarmati Járásbíróság a vádlottat első fokon 10 hónap végrehajtandó fogházbüntetésre, és 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

A vádat képviselő Balassagyarmati Járási Ügyészség közlekedési ügyésze az ítélet ellen fellebbezést jelentett be, hosszabb tartamú járművezetéstől eltiltás kiszabását szorgalmazva, a vádlott pedig enyhítésért fellebbezett, így az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék fog másodfokon dönteni.

Forrás: Ugyeszseg.hu
Kapcsolódó címkék: baleset