Az 58 éves üllői férfi még időben ki tudott szállni az autóból, így közvetlen közelről nézte végig, ahogy járművét előbb egy Vecsésről érkező tehervonat, majd egy szemből érkező személyvonat elgázolja. A tehervonat 68 méteren át tolta maga előtt az autót.

A Borsnak a tehervonatot üzemeltető cég munkatársa azt mondta, az üllői férfi szabad jelzésnél hajtott rá az átkelőre, azonban a szemből jövő autó elvakította, a sofőr pedig elrántotta a kormányt.

Két vonat is nekiment egy frissen vett autónak Vecsésen 1

Ekkor szorult be a sín és a padka közé. Az addigi szabad jelzés időközben tiltásba váltott, ám hiába próbálta kiszabadítani a kocsit, a férfi nem járt sikerrel. A tehervonat közben elindult az állomásról, ám a gyorsuló fázis miatt viszonylag kis sebességgel hajtott. A vezető azonnal gyorsfékezett, de már nem tudta elkerülni az ütközést.

Ezután ütötte el a szemből jövő személyvonat az autót. A baleset miatt este tíz óráig nem jártak a vonatok. Az egyik közelben lakó szerint nem az első ilyen eset, többször történt ilyesmi arrafelé, legutóbb két hete.

Két vonat is nekiment egy frissen vett autónak Vecsésen 2

A Blikk is azt írja, hogy az átkelőt különösen veszélyesnek tartják a helyiek, mert a sorompó nagyon gyorsan csukódik le, a vonatok pedig rendkívül sűrűn járnak.

Novemberben egy taxis szorult be a peron és vágány közötti kavicságyba autójával, ezután lecsukódott előtte és mögötte a sorompó. A nő megpróbálta kiszabadítani a taxit, de nem járt sikerrel, végül otthagyta az autót, amit elgázolt az arra közlekedő vonat. A nő ellen közlekedés elleni bűncselekmény miatt indult rendőrségi eljárás, írja a Blikk.

Forrás: Blikk/Bors/Index, Fotó: MTI
Kapcsolódó címkék: baleset