A hajdúszoboszlói rendőrkapitányság közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy debreceni lakossal szemben.

A férfi egy autó utasaként, ismerősével tartott Tiszafüred felől Hortobágy irányába augusztus 25-én 15 óra körül. Az utas a 33-as főút 61. kilométerszelvényéhez érve a jármű kormányát ok nélkül, szándékosan jobbra húzta, emiatt az autó az út melletti árokba került. A közlekedési balesetben személyi sérülés nem történt.

Az iratokat átadták az ügyészségnek.