Az elsőrendű vádlott 2017. július 11-én Egerben autózott, utasként szállította 20 éves fiát, a másodrendű vádlottat. Megálltak egy zebra előtt, és a négysávos úton melléjük érkezett a sértett által vezetett autó, amiben szintén ketten ültek. Mialatt a gyalogosok átkeltek a zebrán, a sértett autó utasa a felhúzott ablak mögül telefonálást imitálva mutogatott az apának, amit az sértésnek vett, ezért üldözőbe vette a sértettet.

A kétszer kétsávos Kisasszony úton azután a záróvonalat átlépve, a szemközti sávban 100 métert haladva szabálytalanul megelőzte a másik kocsit, majd elé vágott úgy, hogy annak vezetője vészfékezéssel tudta csak elkerülni az ütközést. A vádlottak ekkor kiugrottak az út közepén megállított autójukból, odamentek a sértetthez, aki próbált tolatni, de nem sikerült neki.

Az apa rugdosni kezdte a kocsijukat, közben a lehúzott ablakon át ököllel megpróbálta fejen ütni az utast, aki korábban bemutatott neki. A fia ezalatt a jobb hátsó ajtót rugdosta, majd a dísztárcsát is leszakította az egyik kerékről, a kocsiban több mint félmillió forint kár keletkezett.

Amikor a vádlottak már távoztak volna a helyszínről, a sértett elállta az útjukat, hogy telefonnal fényképet készítsen támadóiról. Az elsőrendű vádlott ekkor nagy gázzal elindult felé, de a férfinak sikerült előle felugrani az útpadkára.

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottakat nagyobb kárt okozó rongálással, az I. rendű vádlottat közúti veszélyeztetéssel is vádolja, felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására, és arra is indítványt tett, hogy a bíróság az I. rendű vádlottat határozott időre tiltsa el a vezetéstől.