Jól dolgoztak az Audi maszkmesterei: a harmadik generációs TT-t csupán eltéveszthetetlen sziluettje árulja el, a részletek láthatatlanok maradnak. 

Más forrásokból szerencsére már tudható, hogyan fog kinézni a Győrben gyártandó autó
Míg kontúrját hozzávetőlegesen megőrzi, beleértve az autó hosszában végig húzódó, éles törésvonalat, az orr markánsabb, éhesebb kialakítást kap. Mintaként a 2010-es e-tron indusztriális, keret nélküli hűtőmaszkját képzelhetjük el; a fényszórók keskeny, hátrahúzott kialakítása LED technológiás fényforrásokat feltételez. 
A faron még visszafogottabbak a változtatások, a lámpa ugyanazt a sziluettet rajzolja ki a rejtőfólia alatt – ami persze a fejlesztés ezen szakaszában még az égvilágon semmit nem jelent. 
A legkorábban jövő márciusban közönség elé lépő, harmadik szériás Audi TT a konszern moduláris platformjából profitálva modern technológiákat, kisebb tömeget, nagyobb tengelytávot és motorok széles választékát kapja. Akár hatvan kilogrammos fogyasztókúráról beszélünk, amihez nagyobb teljesítményű motorok társulhatnak: a 2.0 TFSI 211 helyett 220 lóerős lehet, a jelenleg 265 lovas TTS teljesítménye az S3-hoz igazodva eléri a 300 lóerőt, a TT-RS kapcsán 380 lóerőt sugallnak. 
Jövő őszre várjuk az Audi harmadik generációs kupéját. A VW Golffal közös alapokra épülő sportautó megpróbálja visszaszerezni az eredeti TT kultikus státuszát.
Jövő őszre várjuk az Audi harmadik generációs kupéját. A VW Golffal közös alapokra épülő sportautó megpróbálja visszaszerezni az eredeti TT kultikus státuszát.

Kémfotókon az új magyar sportkocsi!

Kémfotókon az új magyar sportkocsi!

Jövő őszre várjuk az Audi harmadik generációs kupéját. A VW Golffal közös alapokra épülő sportautó megpróbálja visszaszerezni az eredeti TT kultikus státuszát.
Kémfotókon az új magyar sportkocsi! 10
Kémfotókon az új magyar sportkocsi! 11
Kémfotókon az új magyar sportkocsi! 12
Kémfotókon az új magyar sportkocsi! 13
Kémfotókon az új magyar sportkocsi! 14
Fotó megosztása:
Kémfotókon az új magyar sportkocsi! 15
A tervekben természetesen most is szerepel a vászontetős roadster verzió, ami néhány hónapos késéssel mutatkozhat be, de nem elképzelhetetlen, hogy a TT ultra quattro concept képében megelőlegezett, szélsőségesen kis tömegű, puritán sportverzió is megvalósul. 
A beltérről nincsenek információink, de a legújabb digitális TFT műszerfal-technológia különösen látványos és letisztult kialakítást tenne lehetővé, ha az Audi elég merész ahhoz, hogy ebbe az irányba mozduljon el – illetve vissza, felidézve az első generációs TT örökségét.