Miközben újra és újra bebizonyosodik, hogy autósként komoly plusz kockázatot jelent a túlsúly, a jelek szerint gyalogosként mégis csak lehet előnye a feleslegnek.

1 fotó
A New York-i Egyetem Langone egészségügyi központja által, baleseti sebészek és traumatológusok bevonásával végzett felmérésben több mint 1400, 2008 decembere és 2011 júniusa között bekövetkezett gyalogos-, illetve kerékpáros-gázolást vizsgáltak.
A személyi sérüléseket az áldozatok és a szemtanúk beszámolóiból, illetve a kórházi zárójelentésekből értékelő vizsgálat szerint a túlsúlyos és kövér személyek kisebb mértékben szenvedtek el súlyos sérüléseket, mint soványabb társaik.
A magyarázat vélhetően igen egyszerű: a zsírpárnák felfogják az ütéseket, óvják az ízületeket, csontokat. Az is igaz ugyanakkor, hogy ha bajuk esett, a kövér páciensek nehezebben gyógyultak egészséges testsúlyú társaiknál.
A felmérés további érdekes, potenciálisan globális érvényű statisztikára is rávilágított.
Azt gondolnánk például, hogy a szabálytalankodó gyalogosokat gázolják el leggyakrabban, de éppen ellenkezőleg: a sérültek 44 százalékát a zebrán csapták el tilosba hajtó autók. 23 százalékuk az úttesten esetlegesen átfutva találkozott autóval, míg a legbiztonságosabb átkelési módnak az bizonyult, ha zebránál, de tilosban mentek át (9 %)
Ez persze vélhetően félrevezető statisztika, hiszen az átkelés három módját aligha egyenlő arányban választják a gyalogosok, akár kövérek, akár soványak.
