Már 2014-ben megérkezhet Európa egyes piacaira a Chevrolet Spark elektromos kivitele. A kisautó tengeren inneni verzióját márciusban, a Genfi Autószalonon mutatja be a gyár.

Dupla monitoros műszerfal

Dupla monitoros műszerfal

Dupla monitoros műszerfal


Az Egyesült Államokban tavaly ősszel debütált Spark EV villanymotorja 130 lóerőt és brutális 542 Nm forgatónyomatékot ad le. Az autó ehhez mérten dinamikus: álló helyzetből 8,5 mp alatt gyorsul 100 km/órára; a villanymotorok sajátosságait ismerve ennek különösen az alsó harmadában lesz lórúgásszerű a gyorsulási élmény.

Az autócsak 20 kWh kapacitású akkumulátor-csomagja hagyományos váltóáramú hálózatról éppúgy tölthető, mint egyenáramú gyorstöltő rendszerről. Utóbbi 20 perc alatt 80 százalékos töltöttségi szintre hozza az akkumulátort – amint kiépül tehát az ehhez szükséges infrastruktúra, a kis Chevy gyakorlatilag kompromisszumok nélküli autózást tesz lehetővé.

Hogy mutassa high-tech mivoltát, a Spark EV hagyományos műszereit egyetlen hétcolos színes kijelzőre cserélték, ezen jeleníthetők meg a szokásos menetadatok, míg az utasok szórakoztatására és tájékoztatására egy hasonló méretű monitor kapott helyet a középkonzolon.