Az autósok 32 százaléka a legjobb, azaz B10-es besorolású, Központi Kártörténeti Nyilvántartó Rendszerben (KKNYR) – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ), annak kapcsán, az autósok kártörténetét tartalmazó rendszerbe a napokban rögzítették a 10 milliomodik szerződés adatait, a nyilvántartás szerint.


A MABISZ tájékoztatása szerint a szerződések közül 3,9 millió él, 6,1 millió már nem érvényes, azóta megszűnt kgfb-szerződés. Az élő szerződésből 2,5 millió – magánszemély tulajdonában álló – személygépjármű, 1,4 millió céges autó, illetve például haszongépjármű, busz, motorkerékpár, vontató szerződése.

A 2,5 millió szerződés csaknem harmada, több mint 800 ezer megállapodás B10-es besorolás alá esik, így azok díja a legkedvezőbb. A rendszerbe újonnan belépők automatikusan az A0-ás kategóriába kerülnek, ez is magyarázza, hogy a szerződők több mint hatoda ebben a csoportban található.

Ugyanakkor ebbe a – közel 440 ezres darabszámú – kategóriába kerülnek azok is, akik például “párhuzamos üzemeltetőként” második gépjárművet vásárolnak saját nevükre, függetlenül attól, hogy akár 20 éve balesetmentesen vezetnek és meglévő autójukkal már kiérdemelték a B10-es besorolást.

A balesetet okozókat magasabb díjjal “büntető”, a balesetmentes vezetőket alacsonyabb díjjal “honoráló” bonus-malus rendszer 20 évvel ezelőtt, 1993-ban indult. A rendszer 10 bonus-kategóriát, 4 malus-kategóriát, illetve az alapdíjat – A0 – tartalmazza.

A KKNYR létrehozásáról a 2010. január 1-je óta hatályos új, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás rendszerét szabályozó törvény határozott. A biztosítók azóta folyamatosan töltik fel a rendszert, folyamatosan rögzítve a kgfb-szerződéseket, azok bonus-malus besorolását, illetve a káreseményeket.

A kártörténeti rendszer létrehozásának célja az a kgfb-törvény indoklása szerint, hogy a bonus-malus rendszer helyett a valódi káralapú besorolás alapját teremtsék meg. Ez a korábbinál pontosabb, kockázatarányos díjkalkulációra ad lehetőséget a biztosítók számára, hiszen hosszú időtávra visszamenőleg, pontosan nyomon követhetővé teszi a káresemények időpontját és a teljes kártörténetet.

Forrás: MTI