Hirtelen számos támadással, köztük egy szövetségi perrel találta magát szemben a Ford Észak-Amerikában: az ügyfelek arra panaszkodnak, az ígértnél jóval kevésbé takarékosak hibrid járműveik. Vádjaikat a fogyasztóvédő szervezetek jelentése is alátámasztja: ezek szerint a C-Max hibrid 17, a Fusion hibrid 21 százalékkal rosszabb fogyasztást produkál, mint amire a hirdetések alapján számítani lehetett volna.

A helyzet kellemetlen, a Ford persze mosakszik – és még az is kiderülhet, hogy joggal. A visszás helyzet ugyanis nem csak a Fordot érinti: több konkurens, így például a Toyota Prius sem képes a valós életben hozni a papíron ígért számokat. Ez pedig azt is jelentheti, hogy nem a termékkel, hanem a címkézéssel, pontosabban a címkézővel van baj. Erre utalt a Ford termékfejlesztésért felelős igazgatója, Raj Nair is, amikor a napokban egy konferencián felszólalva azt mondta: elképzelhető, hogy az Amerikai Környezetvédelmi Hatóságnak (EPA) módosítania kell a hibrid járművek szabványos fogyasztását mérő normákat.

A hálózatról tölthető hibridek, illetve hatótáv-növelővel szerelt villanyautók is sok kritikát kaptak az elmúlt években - lehet, hogy nem (csak) önhibájukból?

Ugyanakkor azt is hozzátette, a hibridek esetében erőteljesebben érvényesülhetnek bizonyos külső befolyásoló tényezők, mint a hagyományos belső égésű motorral szerelt autóknál: ilyen a külső hőmérséklet (az akkumulátorok nem szeretik a hideget) vagy a fokozódó futásteljesítmény.

Ha mégis az EPA normáival van gond, az hegymeneti lavinát indíthat el az autóiparban: az elmúlt években számos gyártót értek vádak amiatt, hogy hibrid vagy hagyományos hajtásláncú autójuk nem hozta az ígért fogyasztást. Az is igaz persze, hogy egy autógyárnak pontosan látnia kellene, ha a mérést végző hatóság rosszul végzi a dolgát – a versenypiacon ugyanis aligha hivatkozhatnak jóhiszeműségre.