Holnap 83 autóritkaság érkezik Budapestre. Az ingyenesen megtekinthető autócsodák között megtalálhatóak klasszikus német, angol, amerikai és olasz járművek is. Az 1976. december 31. előtt gyártott autók az Ulm-Budapest közötti 960 km-es távot teljesítve a Széchenyi téren érnek célba, előre láthatóan 17.30 órakor. A volt Roosevelt téren az érdeklődők másnap reggelig tekinthetik meg a szebbnél szebb régi autócsodákat.


Az idén hatodik alkalommal rendezendő túra szervezői és résztvevői összesen 10 000 euróval támogatják a négy Duna menti ország – Németország, Ausztria, Szlovákia és Magyarország – SOS-Gyermekfalvait.

A mezőny legkisebb autója egy 1968-ban gyártott Fiat 500 L. Az Európa-szerte népszerű, olaszul cinquecentóként emlegetett 500-as modellt 1957 és 1975 között gyártották. A mindössze 3 méter hosszú, eredetileg 479 köbcentis, léghűtéses motorral működő kisautó egyike volt az első megfizethető és praktikus városi autóknak. Az 1968 és 1972 között gyártott L (luxus) modellben a korszerűen kialakított belső tér még nagyobb kényelemet és elegáns stílust biztosított az új generáció számára.

A veteránautós túra legnagyobb járműve az 1955-ös, Kässbohrer Setra S6 típusú autóbusz. Az önhordó szerkezetű, azaz alváz nélküli jármű az ötvenes években még szokatlan konstrukciónak számított. Az S6 modell kifejlesztésekor a szakembereknek olyan buszt kellett megalkotniuk, amely a személygépkocsik menettulajdonságaival rendelkezik. Az S6-os bemutatásakor az Ikarus már gyártotta a hasonló konstrukciós elveket követő 55-ös, népszerű nevén “faros” típust.