Lefotózták az új Honda Civicet 2 Űrhajóként robbant be a fáradt kompakt mezőnybe a Honda Civic aktuális generációja, és ugyan az elmúlt években megszoktuk formáját, még mindig üde színfoltot jelent. A fejlesztések persze így sem állhatnak le, jövőre, a Genfi Autószalonon már az új generáció debütál, igazán komoly változásokra azonban nem lehet számítani.

Sok még nem látszik az új formából, amelyet ráadásul úgy álcáztak, hogy ferdehátú helyett szedánszerűségnek tűnik. Így is kivehető azonban, hogy a hátsó szélvédőre ablaktörlő kerül, amely némi átalakítást sejtet a hátsó traktusban.

Állítólag hosszabb, szélesebb és alacsonyabb lesz az új generáció, sportosabbnak fog tűnni, a géptető alatt kisebb dízelmotor és egy vadonatúj benzines bukkanhat fel. Várható duplakuplungos váltó megjelenése is.