Ittasan, jogosítvány nélkül vezette barátja autóját egy 22 éves varsányi fiatalember, akit vasárnap állítottak meg a rendőrök. A fiatal elszámoltatása során kiderült, barátja nem is tudott arról, hogy “elkötötte” autóját – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrök a 22-es főút hugyagi elágazójánál állították meg a varsányi fiatalembert, akinél nem volt jogosítvány, és az alkoholszondás ellenőrzés is pozitív eredményt mutatott – mondta Dankóné Nagy Éva.

Kiderült az is, hogy az autót hugyagi barátja háza elől hozta el úgy, hogy a kulcsokat barátjának tudta és beleegyezése nélkül vette el. A fiatallal szemben jármű önkényes elvétele bűntett miatt indítottak eljárást, az ittasság pontos mértékét szakértő állapítja meg.

A szóvivő hozzátette: nem autólopásról van szó, mert a szándék nem az eltulajdonítás volt, hanem a használat, a gyanúsított ugyanis – állítása szerint – így akart hazajutni.

Forrás: MTI